Ezeket látta már?

Már Magyarországon is okozott haláleset szúnyogcsípés

2018.09.24. Módosítva: 2018.09.24.
szunyog_2

A szúnyogcsípéssel számos vírus bejuthat a szervezetbe. Ilyen a Nyugat-nílusi lázat okozó vírus is, ami korábban csak Afrikában fertőzött, napjainkban azonban – elsősorban a klímaváltozásra visszavezethetően - egyre inkább északra nyomul, és Európa-szerte is egyre nagyobb számban szedi áldozatait.

Évről évre több fertőzés és haláleset

Míg pár évvel korábban csak Európa déli területein jelentkezett a Nyugat-nílusi vírus okozta fertőzés, napjainkban Európa keleti és középső területein is egyre nagyobb számban regisztrálnak fertőzéseket. A megbetegedések száma az elmúlt években tapasztalt esetszámnak mintegy 2-3-szorosára nőtt 2018-ra. A dél-európai országokban sok halálos áldozatot szedett a vírus, Görögországban - a legfrissebb adatok szerint - 22 személy vesztette életét, és jelenleg is 24

embert ápolnak kórházakban, köztük 12 személyt intenzív osztályokon.

2018. augusztus elejéig Magyarországon 23 fertőzéses esetet regisztráltak. A vírus azonban továbbra is jelen van, és sajnálatos módon azóta már hazánkban is okozott halálos kimenetelű fertőzést.

Bivalyerős immunrendszert szeretne télire? Csak 3 lépés - kattintson tovább!

A "magyar" szúnyogok csípése is terjesztheti a Nyugat-nílusi lázat

A Nyugat-nílusi lázat ugyanabba a családba tartozó vírus okozza, mint a sárgalázat vagy a Dengue-lázat. A Nyugat-nílusi lázat okozó vírus általában a madarak és a lovak szervezetében képes nagy számban elszaporodni, és az a szúnyogok csípése révén kerül az emberi szervezetbe. Vírusokat Európa-szerte, a viszonylag északra fekvő Németországban is, mutattak ki a madarak szervezetéből.

Nem kell tehát Afrikába utazni, elég lehet csupán egy itthon szerzett, ártalmatlannak ítélt szúnyogcsípés ahhoz, hogy valaki megfertőződjön. Emellett, szervtranszplantációval vagy vérátömlesztéssel is átvihető a kórokozó, illetve terhesség alatt vagy szoptatás során is átjuthat a vírus az anya szervezetéből a gyermekébe.

szunyog_2

Milyen tünetekkel jár a Nyugat-nílusi láz?

A fertőzések jelentős része tünetmentesen zajlik, azaz jellegzetes tünetek és következmények nélkül. Az esetek mintegy 20 százalékában influenzaszerű panaszok tapasztalhatók. A vírusfertőzés jelentette életveszélyes állapot a fertőzött betegek körülbelül 1 százalékánál jelentkezik – elsősorban az időskorúaknál és a gyenge immunrendszerűeknél –, akiknél a betegség súlyos, életveszélyes, idegrendszert érintő, akár agyhártyagyulladással járó formája lép fel.

Milyen óvintézkedéseket tettek az európai hatóságok?

szúnyogcsípéses szezon, illetve a Nyugat-nílusi láz terjedésének időszaka júniustól októberig tart. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control; ECDC) mindenkinek, kiemelten az időskorúak és a gyenge immunrendszerűek számára javasolja a szúnyogcsípésektől védő, hosszú ujjú ruházat viselését és a szúnyogriasztó készítmények, az úgynevezett repellensek használatát. A lakások, házak ajtóit, ablakait célszerű szúnyoghálóval felszerelni. A betegeknek influenzaszerű tünetek jelentkezésekor javasolt minél hamarabb orvoshoz fordulni!

Pusztulnak a hazai állatok: vessünk véget a Nyugat-nílusi láz terjedésének! Kattintson tovább!

A kórházakat és klinikákat illetően – a fertőzés terjedésének megakadályozása céljából - az Európai Unió országaiban előírásokat foganatosítottak a donorok által adott vér, szövetek, szervek esetleges nyugat-nílusi vírus okozta fertőzöttségének a vizsgálatára.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához