Ezeket látta már?

Kábítószerek itthon - enyhítés? szigorítás?

Újabb rendezvényt tartott a Kendermag Egyesület vasárnap a Margitszigeten, melyen a kábítószereket népszerűsítették és legalizációjukért kampányoltak. Stágel Bence, az Iksz elnökhelyettese ugyan itt szigorításokat helyezett kilátásba.

Világszerte megrendezték hétvégén a Global Marijuana March megmozdulást, melynek hazai rendezvényén a Kendermag Egyesület kampányolt a könnyű drogok legalizálásáért. Tóth Balázs, a szervezet szóvivője elmondta, ők nem a drogfogyasztást akarják népszerűsíteni, hanem a hozzáférés és használás lehetőségeit kívánják szabályozni. A mintegy száz fős rendezvényen elmondta, hogy szerintük a legalizáció mintegy hatvan milliárd forinttal gyarapítaná az államkincstárat.

Stágel Bence, az Iksz elnökhelyettese a közelben tartott sajtótájékoztatón elmondta, szorgalmazzák, hogy a jövőben azt "bűnsegédi magatartást is büntessék, ami a kábítószer-fogyasztást népszerűsíti, vagy a termesztés módjáról információkat közvetít". Az alelnök hozzátette, hogy "határozottan tiltakozik a Kendermag Egyesület cinikus és jogellenes kampánya ellen". Reakciójában Tóth annyit mondott mindösszesen, hogy "a pártok inkább a megoldást keressék, és ne kampányterméknek használják a több mint kétszázezer embert érintő kérdést".

(Kommentárunk: érdekes orvostudományi kutatás tárgya a marijuana - pontosabban a kannabinoidok fájdalomcsillapításban való alkalmazása. Természetesen itt nem a "banális" fájdalmakról van szó, hanem pl. a cukorbetegségben fennálló ún, neuropátiás fájdalomról, vagy a gerincsérülésekről, esetleg a sclerosis multiplex-et kísérő fájdalmi állapotokról. Elképzelhető tehát - hogy megfelelő megszorítások és szabályozás mellett - egyszer a marijuana, ill. a THC bevonul a terápiába... Dr. Székely G.)

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához