Ezeket látta már?

Magyar virtus: feküdjünk kórházban?!

Magyarországon jelenleg presztízskérdés kórházban feküdni, ezért a járóbeteg-ellátás fejlesztéséhez a lakosság gondolkodásmódját is meg kell változtatni - fogalmazták meg egymással egyetértésben a szakemberek a Balatonfüreden rendezett országos járóbeteg-szakellátási és szakdolgozói konferencián.

Az egészségügyi ellátórendszer átalakításában kinyilvánított kormányzati szándék, hogy megerősítik a járóbeteg-ellátást - hangsúlyozta Drexler Donát, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) ellátástervezési igazgatója.

Magyar virtus: feküdjünk kórházban?!

Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős államtitkár sorra vette az ágazat eddig ebben az ügyben tett lépéseit. Többek között kiemelte, hogy július óta 120 új ellátási forma került be az egynapos sebészeti ellátás körébe. Továbbá még idén mintegy százmilliárd forint értékben több olyan pályázatot írnak ki, amelyekkel az intézményeket a funkcióváltásra ösztönzik majd.

Kitért továbbá arra, hogy a szeptember végéig elkészülő ágazati életpályamodellel párhuzamosan már készül az a kormány-előterjesztés, amellyel az egészségügyi dolgozók veszélyességi pótlékát emelik meg. November elsejével pedig átalakul a gondozói finanszírozás is.

Utóbbi bejelentéseket örömmel fogadták a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), valamint a Magyar Ápolási Egyesület képviselői is.

Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke az egészségügyi ellátás átalakítása kapcsán problémaként emelte ki, hogy jelenleg sem a fekvőbeteg-, sem a járóbeteg-intézmények nem érdekeltek a feladatok átstrukturálásában. Így először ezt kell megoldani, majd a betegeket is meg kell győzni, hogy bízzanak abban, hogy az alacsonyabb ellátási szinteken is meggyógyulhatnak.

Szánti Istvánné, a MESZK járóbeteg-ellátási elnöke úgy fogalmazott: "Magyarországon az emberek szeretnek kórházban feküdni, mert az olyan elegáns". A lakosság tudatának átformálásával egy időben viszont szerinte a szociális gondozás, valamint az otthoni szakápolási szolgálatok fejlesztésére is szükség van.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a fórumon arról beszélt: a járóbeteg-ellátás erősítése szakmailag egyértelműen indokolt, olcsóbb, jogilag is lehetséges, a nemzetközi tendenciák is ebbe az irányba hatnak, már az egészségpolitika is meghirdette ezt a törekvését, de az ügyben még sem történt még áttörés.

Pedig az ilyen átalakításra már vannak sikeres példák - mondta Rácz Jenő, kifejtve: Zircen és Várpalotán a kórházakban az aktív ellátás megszűnt, a járó, egynapos, rehabilitációs és krónikus ellátást pedig fejlesztették. Korábban mindkét kórház adósságcsapdával küzdött, most mégis jól működnek - hangsúlyozta.

Ennek kapcsán viszont felhívta a figyelmet az önálló járóbeteg-ellátások veszélyére is. A közelmúltban ugyanis épp a várpalotai intézményben történt, hogy egy orvost letartóztattak, miután tiltott művi abortuszokat hajtott végre egynapos sebészeti ellátás alatt.

A rendezvény egészségpolitikai fórumán Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azt emelte ki: meg kell törni azt a dogmát, hogy "nincs több pénz", és meg kell értetni a döntéshozókkal, hogy az egészségügy stratégiai kérdés.

Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár a fórumon elmondta: Szócska Miklós államtitkár jelenleg épp az egészségügyért küzd Hajdúszoboszlón a Fidesz frakcióülésén. Ha az ágazat nem képes jól megfogalmazni az érdekeit, az rontja az alkupozíciónkat - hangsúlyozta Cserháti Péter, hozzátéve: ezért nagy szükség lenne most az összefogásra, hogy jó irányba tereljék a döntéshozókat.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához