Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Így hat a mozgás hiánya az emberi szervezetre

Az ülőmunka veszélyes, így tehetünk ellene

Az irodai és ülőmunkát végzők számának rohamos növekedésével egyre elterjedtebb a mozgás hiányából adódó szervi problémák megjelenése is. Sokan töltik napjuk ötven-hetven százalékát ülő testhelyzetben, a home office elterjedésével és a jelenlegi pandémiás helyzetben pedig a szabadidőnkben is egyre kevesebbet mozgunk.

Míg egyébként a munkába járás, vagy az irodai tevékenységek miatt a szellemi munkát végzők is képesek voltak szervezetünk mozgásigényét részben kielégíteni, addig a hidegnek és a bezártságnak köszönhetően sokan töltik mindennapjaikat a tévé, vagy a számítógép előtt.

A mozgáshiánynak komoly egészségügyi következményei is lehetnek. Az elhízás és a “karantén kilók” pedig nem a legsúlyosabbak ezek közül. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogyan hat az emberi szervezetre a kevés mozgás, és hogyan előzhetőek meg a problémák.

A mozgás jótékony hatásai

A legtöbben tudják, hogy a mozgás és az optimális testsúly megtartása szorosan összefügg egymással. A mozgás jótékony hatásai azonban nem merülnek ki a plusz kilók felszedésének megakadályozásában. Az emberi szervezet egymással szoros kapcsolatot alkotó rendszerek összessége, amiben az izmoknak különösen nagy jelentőség jut.

A mozgás így hatással van az egészséges vérkeringés fenntartására, a csontok és porcok egészségének megőrzésére, sőt, még az immunrendszerünkre is. A rendszeresen sportolók körében ritkábbak a vírusos és még a daganatos megbetegedések is. Mivel mozgás közben a tüdőnket is edzésben tartjuk, a légúti betegségek lefolyása is enyhébb lehet.

Még a vádli izmai is fontosabb szerepet töltenek be, mint a járás. Ezek segítenek ugyanis a szív számára a véráram megfelelő fenntartásában, így azoknál, akik sok időt töltenek ülő helyzetben, keringési rendellenességek is kialakulhatnak.

Milyen problémákat okozhat a mozgásszegény életmód?

A mozgásszegény életmódból következően számos problémával meg kell küzdenünk. Az alábbiakban ezeket ismertetjük röviden.

Csontritkulás

A mozgásszegény életmód egyik gyakori velejárója a csontritkulás - vagyis a csont tömegének elvesztése, a szerves kalcium kiürülése. Ez különösen olyan felnőttek esetében fordul elő nagyobb számban, akik gyerekkorukban hanyagolták a testmozgást. Érdemes tehát figyelni a gyerekek napi rutinjára is. Minél hamarabb kialakul a mozgás szeretete, annál egészségesebb felnőtté válhatnak.

Szív- és érrendszeri betegségek

A szív is egy izom, amit rendszeresen edzeni kell, ebben pedig jelentős szerepet játszik a rendszeres testmozgás is. Ezen kívül azonban a vádli és a láb izmainak is fontos szerep jut az egészséges vérkeringés fenntartásában. Hosszas ülés következtében trombózis is kialakulhat. Ennek során vérrög keletkezik a lábban, amit fájdalom és zsibbadás is jelezhet. A lábakból a tüdőbe érve akár életveszélyes is lehet, ezért rendszeres mozgással érdemes ellene védekezni. Egy kompressziós zokni is sokat segíthet, ami hozzájárul a vádli egészséges vérkeringésének fenntartásához.

Cukorbetegség

A mozgáshiány egyik leggyakoribb következménye a túlsúly, ami kedvező feltételeket jelent a cukorbetegség kialakulásának is, különösen, ha genetikai hajlamunk is van rá, tehát volt már a családunkban cukorbeteg. A cukorbetegségnek két típusát különböztethetjük meg, az I.-es és a II.-es típusú cukorbetegséget, ami egészen fiatal korban is kialakulhat. Hatására az izomzat nem, vagy csökkent mértékben reagál az inzulin hormonra, vagyis a táplálkozás során a szervezetbe került cukor nem bomlik le, hanem a vérben marad.

A cukorbetegség súlyos szövődményekkel járhat és végtagvesztéshez, vagy halálhoz is vezethet. Rendszeresen végzett mozgás hatására a sejtek felszínén lévő inzulinreceptorok érzékenyebbé válnak, így könnyebben bejuthat a működésükhöz szükséges cukor a sejtek belsejébe, ezáltal csökkenhet a vércukorszint. A megelőzés elsődleges!

Artrózis és ízületi gyulladások

Az egészséges izmok sok terhet képesek levenni az ízületekről, ezért a mozgásszegény életmód hatására elgyengült, vagy megnyúlt izomzat hatása ízületi kopást is előidézhet. Ez hosszú távon gyulladást okozhat és nagy fájdalommal járó krónikus betegségek, például reuma, vagy izületi artritisz is kialakulhat.

Mivel szervezetünk összetett és bonyolult rendszert alkot, érdemes odafigyelni az általa küldött intő jelekre. Lehet, hogy ma még csak egy kis zsibbadást érzünk a vádlinkban, vagy egy hosszú munkanap után felállva az asztalunktól sajog a derekunk, holnap pedig lumbágó, trombózis, vagy gerincsérv miatt megyünk orvoshoz. Komolyabb problémák esetén forduljunk orvoshoz, gyógymasszőrhöz vagy manuálterapeutához!

Ha sok időt tölt ülve, kezdeti lépésként segíthet egy kompressziós zokni beszerzése, ami hozzájárul az egészséges vérkeringés fenntartásához a lábakban.

Az irodában ülhetünk fitlabdán, térdeplő széken vagy dinamikus ülőpárnán. Ne feledkezzünk meg időnként felkelni és átmozgatni magunkat!

Azt pedig véssük az eszünkbe: már napi 20-30 perc könnyed mozgás is sokat számít egészségünk megőrzésében!

Forrás: Salus.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához