Az étrend-kiegészítők 10-60 százaléka szennyezett

Dietetika
2019. január 20. 15:53

Testnevelési Egyetem berkein belül működő Sport-táplálkozástudományi Központ, melynek egyik fő gyakorlati feladata, hogy a tiltott anyagokat kimutassa étrend-kiegészítőkből, ezzel segítve a vétlen doppingolás elkerülését.

"A 2017. októberi ünnepélyes átadást követően a 2018-as év, hogy sportosan fejezzem ki magam, az alapozási időszak volt. Bízom abban, hogy ez jól sikerült, így 2019-ben ki tudjuk elégíteni a felmerült igényeket" - nyilatkozott Martos Éva professzor, a központ vezetője az MTI-nek.

Hozzátette, folyamatosan fejlesztik a módszereket, hogy a doppingtilalmi listán szereplő anyagok lehető legkisebb mennyiségét ki tudják mutatni a vizsgált étrend-kiegészítőkből.

"Bekapcsolódunk az egyetemi oktatásba is, valamint más tanszékekkel együttműködve kutatási projektben is részt veszünk." - jelezte.

Martos Éva elmondta, hogy egyelőre kilencen alkotják munkatársainak csapatát, van köztük dietetikus, táplálkozástudományi szakember, vegyészmérnök, élelmiszermérnök, sportorvos egyaránt.

Kitért rá, hogy a központnak a legújabb generációs műszerparkkal felszerelt, nemzetközi összevetésben is high-technek tekinthető analitikai laborjában elsősorban a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség doppinglistáján levő vegyületek kimutatására törekednek.

"A laboratóriumi analízis szükségességét indokolja, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az étrend-kiegészítők tíz-hatvan százaléka szennyezett tiltólistás anyagokkal, melyek azon túl, hogy doppingvétséggel járnak, a sportolóegészségét is károsítják. Szennyeződhet az étrend-kiegészítő gyártás közben "véletlenül", ha az alapanyag vagy a gyártósor nem megfelelő tisztaságú. Sokszor a szándékosság sem zárható ki, de a dobozon az összetevők között ekkor sem szerepel a tiltott szer." - hangsúlyozta.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# étrend-kiegészítő# étrend# Vizsgálat# minőségellenőrzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk