Emberi történet
Dinnye méretű, bűzös hajlabdát szedtek ki a tinédzser lány hasából – évekig nőhetett a gyomrában
A tini lány évekig rágcsálta a haját.
Influenzának hitte, aztán kiderült, halálos agydaganattal küzd – ezek voltak a fiatal férfi tünetei
A fiatal brit férfi megfázásszerű tünetei mögött súlyos betegség rejtőzött.
Nem csak a menopauza – évekig félrediagnosztizálták a tanárnőt
A klimaxra fogták, pedig harmadik stádiumú rákja volt.
Ritka bőrrák miatt távolították el egy svéd nő szemét
Az orvosok csak radikális beavatkozással tudták megmenteni az idős nő életét.
„Meghaltam 17 percre az edzőteremben" – Ezt látta a nő, miközben újraélesztették
Nem érzett békét, ahogy sokan mások.
Féreg tekergőzött a férfi péniszében, miután megmártózott a vízben
Egy teljesen átlagos strandolás egészen rémálomszerű fordulatot vett egy férfi számára, miután a nyaralás után pár nappal furcsa mozgást érzett a nemi szervében.
Egy ápolónő majdnem halálra égett grillezés közben – most figyelmeztet, mikre kell vigyázni
Az életébe is kerülhet, ha erre nem ügyel.
3 héttel a tiszta mammográfia után mellrákot diagnosztizáltak a nőnél – erre a tünetre figyelt fel
Nem a klasszikus csomót tapintotta ki a nő a mellében az önvizsgálat során.