Ezeket látta már?

Fertőtlenítsen okosan: így takarítson otthon a fertőző betegségek ellen

takarítás, fertőtlenítés, fertőző betegség, vírus, baktérium

Otthonunk, használati tárgyaink rendszeres fertőtlenítésével nemcsak a COVID-19 terjedése ellen küzdhetünk, de más fertőző betegségek ellen is. Mit, mikor és hogyan fertőtlenítsünk?

Még mielőtt nekiesnénk az otthonunkban található felületeknek, nem árt tisztázni néhány fogalmat. A takarítás és a fertőtlenítés ugyanis – bár rendkívül közel állnak egymáshoz, sőt egyik nem is nagyon létezhet a másik nélkül – nem feleltethető meg egymásnak.

Takarítás vagy fertőtlenítés?

A takarítás során a felületekre tapadó port, sarat, koszt, zsiradékot, szappan- vagy élelmiszer maradványokat távolítjuk el, részben különböző vegyületek, részben pedig mechanikai erő (dörzsölés, porszívózás) segítségével. Fertőtlenítéskor azonban nem elsősorban a szennyeződéseket célozzuk, hanem a felületeken megtapadó, szabad szemmel nem is látható baktériumokat, vírusokat. A fertőtlenítő szerek általában képesek elpusztítani ezeket a kórokozókat.

Ideális esetben a takarítás és a fertőtlenítés egymást követő tevékenységek, vagyis a már letisztított felületeket érdemes fertőtleníteni is. Szerencsére, ma már több olyan termék is a rendelkezésünkre áll, mely a két feladatot egyszerre képes elvégezni!

Milyen felületeken alkalmazzunk fertőtlenítést?

Az alapelv szerint minden olyan felületen rendszeresen szükséges a fertőtlenítés, melyet gyakran megérintünk, illetve, amelyeket akkor érintünk meg, ha hazaértünk (vagyis, megvan az esély arra, hogy a külvilágból az otthonunkba hoztuk a kórokozókat). A legfontosabb a fürdőszoba és a konyha fertőtlenítése.

A legtöbb fertőtlenítőszert kemény, nem porózus felületeken használhatjuk, ezek közé tartoznak:

  • a rozsdamentes acél
  • a műanyagok
  • a gumi
  • a laminált padló
  • a linóleum
  • a porcelán
  • a kerámia
  • az akril

Az erős és hatékony, klórtartalmú fertőtlenítőszerek nem alkalmasak a márvány-, a gránit- és fafelületek, a kárpitozott bútorok, a textíliák fertőtlenítésére.

Mikor fertőtlenítsünk?

Ez több tényezőtől is függ. Ha a családunkban nincs beteg, akkor elég lehet naponta egyszer fertőtleníteni. Ha azonban a családtagok között valaki fertőző beteg, esetleg fertőző betegség gyanúja áll fenn, akkor legalább naponta háromszor fertőtlenítsünk! Még a legritkábban megérintett felületeket is érdemes hetente legalább egyszer fertőtleníteni, mert a kórokozók (köztük a koronavírus) akár több napig is fertőzőképesek maradhatnak ezeken.

5+2 lépés a megfelelő, biztonságos fertőtlenítésért

  1. 1. Viseljünk megfelelő védőkesztyűt és gondoskodjunk arról, hogy a helyiség megfelelően szellőzzön!
  2. 2. Alaposan olvassuk el a fertőtlenítő használati utasítását, és tartsuk magunkat az abban leírtakhoz!
  3. 3. Ne keverjük a fertőtlenítőt más tisztítószerekkel, vízzel is csak akkor, ha ez a használati utasításban külön le van írva. Ha a fertőtlenítőt hígítani kell, lehetőleg csak annyit készítsünk, amennyit egyszerre felhasználunk, az esetleges maradékot pedig pontosan címkézzük fel. Soha ne tartsunk fertőtlenítőt ásványvizes, üdítős üvegben.
  4. 4. Ügyeljünk arra, hogy a fertőtlenítőből az egész felületre jusson, és a felület kellően nedves legyen! Ne használjunk a kelleténél több fertőtlenítőt!
  5. 5. Mindig tartsuk be a hatóidőt, csak ezután mossuk vagy töröljük le a fertőtlenítőt, ha szükséges.

+1. A fertőtlenítőt minden esetben tartsuk gyermekek és kisállatok elől elzárva, a számukra nem elérhető helyen!

+2. SOHA NE tegyünk fertőtlenítőt közvetlenül a bőrünkre, ne lélegezzük be azokat, ne együnk vagy igyunk belőlük (még erősen felhígítva sem!). Állatok szőrének, bőrének megtisztítására se használjuk ezeket!

Ezeket a felületeket se hagyjuk ki!

Bizonyos felületek megtisztítása és fertőtlenítése szinte automatikusan megy a legtöbb embernek. Ha takarítunk, fertőtlenítünk, általában a konyhai és fürdőszobai pultokra, a szaniterekre, esetleg a padlóra koncentrálunk. Azonban vannak olyan tárgyak, felületek, melyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni! Lehet, hogy annyira „kicsik”, hogy nem is tűnnek fel, esetleg egyszerűen nem látszódik rajtuk a szennyeződés, így nem is gondoljuk, hogy piszkosak lennének. Ezeket a területeket azonban nagyon gyakran érintjük meg, éppen ezért, a fertőtlenítésük kiemelten fontos lehet!

Ne felejtsük ki tehát fertőtlenítéskor:

  • a kilincseket
  • a villanykapcsolókat
  • a hűtőszekrény, a mosógép, a mosogatógép ajtajának fogantyúját
  • a szekrények, fiókok ajtajának fogantyúit
  • a kávéfőző, a vízforraló és a mikrohullámú sütő gombjait
  • a bejárati ajtónál lévő csengőt, a kaputelefon gombjait
  • a kulcsainkat
  • a távirányítókat
  • a mobiltelefonokat, telefonokat, billentyűzeteket, számítógépes egereket

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így készíthet olcsón és nagyon egyszerűen vegyszermentes tisztítószereket házilag

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Forrás: EgészségKalauz



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fertőtlenítőszer

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához