Meghalt Chris Rea, 74 éves volt
Meghalt a világhírű brit énekes-dalszerző és gitáros, Chris Rea, akinek többek között az örökzöld Driving Home for Christmas című dalt is köszönhetjük.
Családja közleménye szerint Rea rövid betegség után, kórházban, szerettei körében hunyt el 2025. december 22-én.
A Middlesbrough-ban született zenész közel öt évtizedes pályafutása alatt 25 stúdióalbumot adott ki, és olyan slágereket írt, mint a Fool (If You Think It’s Over), The Road to Hell vagy az ünnepi klasszikus Driving Home for Christmas. Számai a rock, blues és pop műfajainak emblematikus darabjai.
Chris Rea pályafutása közel öt évtizedet ölelt fel, és egyedi hangzásvilágával maradandó nyomot hagyott a brit és a nemzetközi zenei életben. Az 1951-ben született zenész a hetvenes évek végén robbant be a köztudatba, amikor a Fool (If You Think It’s Over) világszerte slágerré vált. Mély, rekedtes hangja és bluesos gitárjátéka hamar védjegyévé lett.
Az igazi áttörést az 1989-es The Road to Hell album hozta meg számára, amely társadalomkritikus szövegeivel és letisztult rockhangzásával hatalmas sikert aratott. Rea a kilencvenes években is sorra adta ki sikeres lemezeit, miközben következetesen távol tartotta magát a zeneipar harsány trendjeitől.
Pályafutása során több mint 25 stúdióalbumot jelentetett meg, világszerte több tízmillió példányban keltek el lemezei. Legismertebb dala, a Driving Home for Christmas idővel az ünnepi időszak megkerülhetetlen klasszikusává vált. Zenéje egyszerre volt személyes, melankolikus és időtálló, amely generációkon átívelően talált utat a hallgatókhoz.
Rea zenéje generációkat kötött össze, és legendás karácsonyi dala minden évben újra felidézi a meghitt ünnepi hangulatot – idén már sajnos, nélküle.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!