Ezeket látta már?

Úgy döntöttek, nem várnak: Diabétesz Központot nyitottak Újbudán

cukorbeteg központ diabétesz anyagcsere diabetológia újbuda

A cukorbetegeket várják a rendelőben, ahol hét szakorvossal, és az őket segítő edukátorokkal és szakasszisztensekkel kezdik meg a munkát.

A cukorbetegség diagnosztikáját, kezelését biztosítja az az egészségügyi intézmény, amelyet Újbuda Önkormányzata önerőből hozott létre a kerületben. A Diabétesz Központ vagy más néven ’Felnőtt és gyermek anyagcsere és diabetológia centrum’ páciensei életmód tanácsadáson is részt vehetnek.

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a megnyitón arról beszélt, hogy a Szent Kristóf Szakrendelőben már 2014 óta akkreditált felnőtt diabétesz szakellátó hely működik, mely 2020 óta akkreditált gyermek diabéteszes centrum létrehozásával is bővült.

„A folyamatosan emelkedő betegszám miatt a betegek szakszerű ellátásához szükségszerű volt a rendelkezésre álló helyiségek számának növelése, kulturált betegellátó helyek kialakítása. Ezért Újbuda Önkormányzata úgy döntött, hogy nem várunk másokra, saját kezünkbe vesszük a sorsunkat, vagy pontosabban fogalmazva a kerületi érintett, és potenciálisan veszélyeztetett polgárok sorsát” – fogalmazott a polgármester.

A központban négy orvosi rendelő, a betegséggel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók elsajátítására alkalmas helyiség, dietetikai rendelő és nővérszobák kapnak helyet. .A nyitás után hét szakorvos kezdi meg a munkát, őket edukátorok és szakasszisztens segíti majd. A Szent Kristóf Szakrendelő részeként működő létesítményben felnőtt és gyermek diabetológiai, endokrinológiai és nephrológiai szakrendelések válnak elérhetővé, évente közel húszezer eset ellátását lehetővé téve. Ez elsősorban a kerületben élő emberek számára jelent segítséget, de a szabad kapacitás függvényében területen kívüli betegek ellátására is lehetőség nyílhat.

Dr. Lehoczky Péter Gábor, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója arról beszélt, hogy a létesítmény kuriózumnak számít, mivel otthonközeli diabetes és pumpacentrumként gyakorlatilag teljes körű szakmai ellátást tud nyújtani.

„Mindezt szeretnénk főzőtanfolyamokkal kiegészíteni, illetve a mozgásterápiás kurzusok segítségével csökkenteni a gyógyszerfelhasználást, továbbá prevencióval, teljeskörű életmódtanácsadással és dietetikai, lehetőségekkel a XXI századi gyógyítást biztosítani a betegeknek."

A megnyitón részt vett Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. tulajdonosa is; a cég hosszú évek óta gyárt diabétesz diagnosztikai eszközöket. A központ november 13-tól, a hét négy munkanapján várja a betegeket, decembertől várhatóan tovább bővül a rendelési idő.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Inzulinrezisztencia: ezeket fontos tudnia erről a betegségről!

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához