Ezeket látta már?

Dr. Csókay András: "Dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna, bízz Istenben úgy, mintha minden rajta múlna"

csokay

Dr. Csókay vezetésével választották szét a magyar missziós orvosok a bangladesi sziámi ikreket. Az orvos most arról mesélt, hogyan segítette a hite a műtétek közben.

A mélyen vallásos orvos 24 éve tért meg, innentől datálja azokat az orvosi bravúrokat is, amikért díjakat is kapott, de sokan nem veszik komolyan, amikor a vallás és az orvoslás kapcsolatáról beszél, azonban ő rendíthetetlen a hitében.

Dr. Csókay, a Honvédkórház idegsebészeti osztályának vezetője a Blikknek adott interjút, amiben beszélt a valláshoz fűződő viszonyáról, és arról, hogy Krisztus, a tudomány megváltója néven szabadegyetemet indít:

Az előadásokon arról lesz szó, hogyan volt jelen és vezette a názáreti Jézus az ikrek koponyájának és ereinek, valamint az agyak idegsebészeti szétválasztását. A szervező társammal, dr. Petrányi Szöőr Anna pszichológus jogásszal olyan előadókat hívtunk meg, akik tanúságot tesznek arról, hogy az ő tudományukra miként van hatással Jézus.

Annak ellenére, hogy tapasztalja néha, hogy sokak gondolkozásában a hit-orvoslás nem fér meg egymás mellett sokak szemében, ő rendíthetetlen:

Két napja volt egy műtétem. Egy nem várt, borzalmas vérzést kaptam. Nem mondom, hogy nap mint nap, de havonta megélek hasonlót. Műtét közben, a lelki mélységben, ahol vagyok, miközben mormolom magamban az imákat, ráláthatok a tudományos igazságra, amit rögtön alkalmazok. Nézhetnek emiatt bolondnak. A betegnek elállt a vérzése, már jól van. Misztérium ki él és ki hal meg, de van egy mondás: dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna, bízz Istenben úgy, mintha minden rajta múlna.

A szétválasztott ikrekről nem sokat tud, ugyanis az alapítvány - aminek az alapítója és korábbi elnöke volt, most azonban perben állnak - nem engedi a kommunikációt közte és a család között:

Rabeya jól, énekel, tanul, beszél, csakúgy, mint a kortársai. A testvére, Rukaya viszont alig tud fejlődni. A szétválasztást követő 33. napon súlyos bevérzés történt nála, emiatt halmozottan sérült.

Arról, hogy miért romlott meg az alapítvánnyal a viszonya, azt mondta, hogy két oka van: nem az az orvos végezte a koponya-újraépítő operációt, akit ő kijelölt, de a fő konfliktus abból eredt, hogy azt állította és állítja, hogy nem pusztán az orvosi tudásának, hanem Jézusnak is köszönheti azt, hogy sikerült a műtét. Ezzel az alapítvány nem akart közösséget vállalni. De. Csókay idegsebészeti missziókon vesz részt, nemsokára Nigériába fog utazni.

Hudák István szintén nemzetközileg elismert idegsebésszel szerződést bontott a Honvédkórház és az a hír járja, külföldön folytatja.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: Blikk/EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához