Ezeket látta már?

Teletukmálás: önt is hívogatták?100 milliós büntetést kapott ez az étrend-kiegészítős cég

gvh büntetés bírság étrendkiegészítő telemarketing

Megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon az étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak. A GVH csaknem 117 millió forintra bírságolta a cseh céget.

A GVH közleménye szerint a hatóság lezárta a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők forgalmazóival szemben folytatott eljárását, amely a termékek telemarketinges értékesítését vizsgálta.

Telemarketing és telefonos tukmálás

A versenyhatóság megállapította, hogy a cseh forgalmazók jogsértő gyakorlatot folytattak a magyar fogyasztókkal szemben, ugyanis úgy próbálták őket rendszeres (4 hetente automatikusan érkező) termékcsomagjaik megrendelésére rábírni, hogy a hívások során a még a döntéshez szükséges leglényegesebb információkat is elhallgatták ajánlatukról.

A fogyasztók így eleve azzal sem lehettek tisztában, hogy a hívás mire irányul – vagyis, ha beleegyeznek a termék „kipróbálásába”, akkor valójában rendszeres csomagküldésre vonatkozó szerződést kötnek a céggel.

A vállalkozás emellett homályosan, félreérthetően, vagy egész egyszerűen egyáltalán nem közölte sem a nevét és címét, sem pedig a rendszeres csomagok költségét, illetve a lemondásuk feltételeit sem.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette, hogy a tisztességtelen gyakorlat intenzív és széleskőrű volt, mivel a cégek 3 és fél éven át a magyar fogyasztók százezreit keresték meg hívásaikkal.

116,8 millió forintos bírságot szabtak ki

A GVH összesen 116,8 millió forintos bírságot szabott ki a termékeket 2021 nyara óta forgalmazó, cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra. A bírság mellett a versenyhatóság – az összeget enyhítő tényezőként – előírta a cég számára, hogy teljesítse az önkéntes jogkövetést célzó, az eljárás során tett vállalásait.

Ezek keretében a társaság többek között negyedévenként független külső szakértővel felülvizsgáltatja a telefonos tájékoztatószövegeit, valamint a vásárlást követő 24 órán belül email-ben vagy sms-ben is értesíti fogyasztóit a megkötött szerződések lényeges elemeiről. A vállalások megvalósulását a vállalkozásnak részletesen igazolnia kell a GVH felé.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szabálytalan, de emberséges: ezt tette a mentős a kislánnyal

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához