Egy kentuckyi anyuka, aki egy rutin vesekőműtét után vérmérgezés következtében minden végtagját elveszítette, elmesélte történetét és azt, hogy hogyan készül hazatérni.
A 41 éves Cindy Mullins karácsony előtt arra ébredt az altatásból, hogy az orvosok mind a négy végtagját amputálták, hogy megmentsék az életét. Egy rutin vesekőműtétet hajtottak nála végre, mikor vérmérgezést kapott. - írja a Daily Mail.
A fizikoterápia révén most már fel tud ülni, felemeli a karját, hogy megvakarja az orrát, mozgatja a fejét, eszik, és még az üzeneteit is tudja görgetni
A Good Morning America című lapnak adott interjújában Mullins arról beszélt, mit tesz majd, ha hazatér és elmagyarázta azt is, hogy mi történt a kőeltávolítás során.
Elmagyarázta, hogy egy elektív vesekő műtét mellett döntött. Az orvosa a műtét után, ideiglenes stentet hagyott a testében, hogy megakadályozza az elzáródást.
Az orvos utasítására otthon eltávolította a stentet, rosszul lett, és a férje találta meg a padlón. Mullinst azonnal kórházba szállították, és az orvosok vizsgálatokat végeztek rajta.
Az egykori nővér azt mondta: „Megmérték a vérnyomásomat, és 50 volt, akkor már éreztem, hogy nagy a baj. Mindkét karomon elkezdték az IV-t, és utána már nem is emlékszem semmire."
A családját ekkor értesítették, hogy súlyos helyzetbe került
Állapotának stabilizálása érdekében lélegeztetőgépre helyezték, majd dialízist kapott és ECMO-gépre rakták, hogy a szíve és a tüdeje pihenni és gyógyulni tudjon.
Miközben szervei megkapták a szükséges támogatást, a lábain és a karjain hólyagok keletkeztek.
Mire eltávolították a lélegeztetőgépről, a végtagjai szinte teljesen elhaltak, ezért amputálásra került sor.
„Amikor azt mondták, hogy ez meg fog történni, hogy elveszítem a kezeimet és a lábaimat, nem voltam dühös. Béke volt körülöttem. Nem voltam ideges emiatt, tudtam mi vár rám. "
"Az orvos, akivel dolgoztam, ezt mondta a műtét amputáció után: "Ezt kellett tennünk, hogy megmentsük az életét." Úgy gondolom, mindenki azokkal a lapokkal játszik, amiket az élet oszt neki. Nekem most ezeket osztotta. "
A barátok és a családtagok Cindy mellett állnak, aki nap mint nap megbirkózik a fárasztó rehabilitációjával.
Hazatérve Mullins egy elektromos kerekesszékre támaszkodhat, hogy önállóan mozoghasson, de a későbbiekben protézist fog kapni, hogy újra járni tudjon.
Nem megfelelő kórházi ellátás, orvos és nővérhiány: mi vár a kórházakra idén?
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!