Embertelen állapotok a Szent János kórházban
A II. kerületi kórházban a betegek szakszerű ellátása lassan már lehetetlenné válik.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszámolója szerint a Szent János kórházban olyan súlyos problémák állnak fenn, amelyekre figyelni kell. A kórházban már öt létfontosságú osztály összeomlott, és betegeket sem fogadnak már el.
December vége óta a kardiológiai osztály sem működik, de ezt megelőzően a gasztroenterológiai, az endokrinológiai és anyagcsereosztály, valamint a neurológiai osztály is gyakorlatilag használhatatlan volt, és ez a helyzet várhatóan március végéig fennmarad. Őrsi Gergely a közösségi oldalán hosszú bejegyzésben számolt be erről a problémáról.
Kunetz Zsombor orvos és egészségügyi elemző szerint a János kórház jelenlegi állapotában még a sima kórház kategóriába sem sorolható. Kunetz szerint Takács Péternek, a kórház korábbi főigazgatójának, jelenlegi egészségügyi államtitkárnak, időben kellett volna intézkednie a kórház rossz állapotai miatt, de sajnos nem tett semmit – írja bejegyzésében.
Kunetz továbbá megosztotta véleményét, hogy ha ilyen katasztrofális a helyzet a II. kerületben, akkor vajon mi lehet a helyzet az ország vidéki, kevesebb figyelemmel övezett területein, ahol szintén szükség lenne a szakszerű betegellátásra.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!