Ezeket látta már?

Ennek az édesanyának a levelére büszkék most a mentők

láz remegés lázgörcs tünetei gyermek elsősegély app

"A 14 hónapos kisfiam lázas betegen remegni kezdett, szemei kiakadtak, végtagjai megfeszültek" - így kezdődött a nő története.

“Jó napot kívánok! Pénteken 14 hónapos kisfiamnak hőemelkedése lett, mivel testvéreinek is magas láza volt, beadtam neki a lázcsillapítót. Még szoptatom, elkezdtem megetetni, de kisfiam remegni kezdett, majd sugàrban hányt. Ezek után tovább remegett, szemei kiakadtak, végtagjai megfeszültek - tette közzé az édesanya levelét közösségi oldalán az OMSZ.

'A gyermek elsősegély app-on keresztül arra a következtettem, hogy ez lázgörcs, az applikáció segítségével tárcsáztam is a 112-t. Egyből továbbkapcsoltak a mentésirányítóhoz, aki azonnal esetkocsit küldött. Mialatt a mentő kiért, munkatársuk folyamatosan kapcsolatban maradt velem, gyermekem aluszékony, nehezen szólítható volt és közben még hányt is, de a pontos instrukcióknak köszönhetően nem lett baja. Közben az ügyelet háziorvosnak is szóltak, ő is kiért, pár perccel később a kollégák is. Gyermekemet ellátták, majd kórházba szállították. Precíz, szakszerű segítségüket nagyon szépen köszönjük!”

A lázgörcs főbb tünetei

A roham során a gyermek elveszíti az eszméletét, az összes végtagja vagy akár az egész teste rángatózik, szeme fennakad vagy a távolba mered. A lázgörcs általában néhány percig tart, de órákig is elhúzódhat. Ettől eltérő tünetek esetén felmerül az epilepszia gyanúja, amelynek első rohamát a láz provokálja.

A tünetek ijedelmet kelthetnek a szülőkben, de az esetek 75%-ában egyszerű (benignus) lázgörcs áll fenn, amely igen gyakran magától megszűnik, és csak 25%-ban minősül komplikáltnak.

Komplikált lázgörcsről akkor beszélünk, ha az alábbi kritériumok egyike teljesül:

  • egy napon, vagy egy lázas perióduson belül a roham több mint ötször ismétlődik;
  • a roham 15 percnél tovább tart;
  • elhúzódó góctünet, átmeneti neurológiai eltérések kísérik (reflexek élénkülése vagy gyengülése, pupillák merevsége, mozgászavarok, tónuszavarok);
  • a rohamok közötti szakaszban készült EEG-vizsgálat gócos eltérést mutat;
  • a beteg kórelőzményében igazolt idegrendszeri károsodás (például agyi bénulás) szerepel.

A lázgörcs szövődményei

A lázgörcs az esetek többségében jóindulatú tünet, amely nem okoz sem mentális, sem idegrendszeri károsodást, nem jelent életveszélyt, és csak ritkán (az esetek 1–4%-ában) lép fel utána epilepszia. A komplikált lázgörcsöt 17%-os gyakorisággal követi epilepszia a későbbi életkorban.

Az elhúzódó (20 percnél hosszabb) rohamnak súlyos következményei is lehetnek, például:

A gyermek első lázgörcse, vagy elhúzódó (5 percnél hosszabb), sokadik lázgörcse esetében azonnal hívja a 112-t, és kérjen mentőt!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Már hazafelé tartott a mentős, amikor észrevette, mi történt ezzel az idős nővel az utcán

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához