Ezeket látta már?

Meghalt Elvis lánya, Lisa Marie Presley

lisa marie presley

Szívmegállással került kórházba, 54 éves volt.

Az énekesnő halálhírét az édesanyja, Priscilla Presley jelentette be, de a halál okát nem közölték még.

A TMZ írt arról, hogy az Lisa Marie-t eszméletlen állapotban találták a kaliforniai Calabasas-i otthonában. Mentőt hívtak hozzá, és a lap úgy tudja, hogy szívmegállással került kórházba.

Lisa Marie Presley Elvis Presley és Priscilla Presley egyetlen gyermeke volt. Négyszer ment férjhez, a házasságai azonban nem sikerültek jól. 1994-ben Michael Jacksonnal, 2002-ben Nicolas Cage-dzsel is frigyre lépett. 4 gyereke született, egyik fia, Benjamin Keough 2020-ban öngyilkos lett.

Ezek a szívroham jelei

A szívroham legfőbb tünete a mellkasi fájdalom, mely nyomó-szorító jellegű, mintha egy nehéz súly préselné össze a mellkasunkat. A fájdalom hirtelen jelentkezik, néhány percig is eltarthat, sőt egy időre el is múlhat, majd újra visszatérhet. A fájdalom a mellkas közepén, esetleg annak bal oldalán érezhető, és kisugározhat a karba, a nyakba, a hátba, még az állkapocsba is. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden szívroham jár együtt fájdalommal vagy előfordulhat, hogy csak enyhe fájdalmat érez valaki.

A szívrohamot kísérheti fokozott verejtékezés, légszomj, hányinger, szédülés, hányás, és ólmos, megmagyarázhatatlan fáradtság. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek a tünetek nem mindig jelentkeznek, és előfordulhat az is, hogy valaki csak néhány tünetet észlel magán.

További cikkek mellkasi fájdalommal kapcsolatban:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szívroham: ezekkel jelzi a szív az infarktus előtti állapotot

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához