Elhunyt Kontra György – 45 éves volt

Hírek
2026. február 06. 16:53

Meghalt Kontra György, a közmédia ismert munkatársa.

Tragikus hirtelenséggel meghalt Kontra György, a közmédia ismert arca, az M1 Híradó és a Világhíradó korábbi bemondója. A hírt több egykori munkahelye is megerősítette, a szakmát és a nézőket egyaránt megrázta a 45 éves újságíró elvesztése.

Kontra György csaknem három évtizeden át dolgozott a sajtóban. Pályája a helyi médiumok világából indult, ahol fiatalon belekóstolt a hírszerkesztés és a műsorvezetés mindennapi felelősségébe. Dolgozott az egykori Sirius Rádiónál, később a Kiskun és a Trió TV munkatársa volt, majd a kiskunfélegyházi Rádió Smile csapatában folytatta, ahol hírszerkesztőként és hírolvasóként is ismertté vált a hallgatók körében.

A közmédia kötelékébe 2015-ben került. Az M1 aktuális csatornán hamar országos ismertségre tett szert: a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként sokan az ő hangján keresztül értesültek a nap legfontosabb eseményeiről. Kollégái szerint munkáját következetesség, pontosság és visszafogott, mégis hiteles képernyős jelenlét jellemezte.

Úgy tudni, az elmúlt hónapokban új szakmai fejezetet nyitott: a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott tovább multimédiás csoportvezetőként. Korábbi munkahelyei közül több is nyilvános búcsúüzenetben emlékezett meg róla, kiemelve elhivatottságát és emberi hozzáállását.

Információk szerint a tévést egy vonat gázolta halálra csütörtök hajnalban az otthonának közelében.

A Blikk telefonon érte el az édesanyját, aki könnyek között nyilatkozott lapnak.

Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást – mondta el szűkszavúan a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné. – Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban – tette hozzá szomorúan.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# Kontra György# meghalt# haláleset# hírek

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk