Ez a riasztás más volt, mint a többi – a mentők karjaiban született meg Jázmin

Hírek
2025. december 22. 09:24

Az esetkocsi minden tagja több mint tíz éve szolgál együtt, mégis most kerültek először olyan helyzetbe, aminek során új élet születésénél segíthettek.

Az Országos Mentőszolgálat az alábbi történetet tette közé a közösségi oldalán:

"Nemrég egy Baranya vármegyei községbe kérte a mentők gyors segítségét egy 38 hetes kismama a sűrűsödő fájásai miatt. A siklósi esetkocsi bajtársai perceken belül helyszínre értek. A kismamát megvizsgálták, a mentőautóban azonban felgyorsultak az események, így az életmentők felkészültek a szülés biztosítására.

Bajtársaink segítségével az édesanya mindössze néhány perc alatt világra hozta a kis Jázmint, aki rögtön fel is sírt. A kisbabát és büszke anyukáját helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők, ahol már apukával együtt közösen fejezték ki hálájukat bajtársaink munkájáért.

A történet különlegessége, hogy az esetkocsi egységének minden tagja több mint tíz éve teljesít szolgálatot, mégis ez volt az első alkalom, hogy az élet születésének ilyen közeli tanúi lehettek egy helyszínen. Szívből gratulálunk Nekik!"

 Országos Mentőszolgálat: óvodás gyerekeknek tanítják meg, hogyan segíthetnek a szüleiknek
Ez is érdekelheti

Országos Mentőszolgálat: óvodás gyerekeknek tanítják meg, hogyan segíthetnek a szüleiknek

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Országos Mentőszolgálat
# baba# születés# mentők# mentőszolgálat

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk