Ezeket látta már?

Rohamosan fejlődik az MI: egymást figyeli gép és ember - ezt tudjuk a mesterséges intelligenciáról eddig

mesterséges intelligencia, tanulás, AI MI

Így segíti a hallgatók és a kutatók munkáját a mesterséges intelligencia: új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A videóinterjúkból, podcastokból és egy tudományos vetélkedőből álló kezdeményezés célja, hogy a kutatásokat közelebb hozza a társadalomhoz és közérthetően mutassa be napjaink legjelentősebb tudományterületeit, valamint a mögöttük álló kutatókat. A következő hónapokban a rohamosan fejlődő mesterséges intelligencia témakörét járják körbe a szakértők.

Vajon hogyan határozható meg a mesterséges intelligencia? Hogyan lehet kutatni? Hogyan találkozhatnak a hallgatók a mesterséges intelligenciával az ELTE-n? Mi lesz ennek a technológiának a jövője? Ezekre a kérdésekre válaszol Csabai István akadémikus, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája tanszékének egyetemi tanára az egyetem új tudományos-ismeretterjesztő videójában.

A kutató úgy gondolja, az élőlényekhez hasonlóan a mesterséges intelligencia is megfigyeli a világot és a begyűjtött adatok alapján értelmezi az összefüggéseket. Míg pár éve az ilyen adatelemzéseket csak a gépi tanulásnak hívták, mára az olyan intelligensen viselkedő nyelvi modellek elterjedésével, mint amilyen ChatGPT, jogossá vált a mesterséges intelligencia elnevezés.

Csabai István hangsúlyozza, az ELTE szinte minden karán jelen van a mesterséges intelligencia a nyelvi elemzésektől kezdve a régészeti kutatásokig. Saját kutatócsoportjával elsősorban arra fókuszál, hogy miként lehet ezt a technológiát a tudományos kutatásban hasznosítani.

Az egyik ilyen felhasználási terület a már meglévő képfeldolgozó módszerek átalakítása úgy, hogy azok orvosi képeket is tudjanak elemezni beleértve a hisztopatológiai vagy mammográfiai felvételeket. T

örekszenek arra, hogy ne csak önmagában kutassák a mesterséges intelligenciát, hanem együttműködjenek azokkal a szakemberekkel, akik képesek azonosítani egy-egy felhasználási terület igényeit.

Számos hazai és nemzetközi kutatásban vesznek részt többek között a Semmelweis Egyetemmel vagy kórházakkal, az ELTE Informatikai kar, az ELTE TTK Matematikai Intézet, valamint a Fizikai Intézet pedig tagjai a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumnak is.

A mesterséges intelligencia hamar bekerült az ELTE-n az oktatásba

A fizikus mesterképzésen elérhető tudományos adatanalitika és modellezés specializáció napjaink népszerű témájával, az óriási adathalmazokon végzett kutatásokkal, a big datával foglalkozik.

Ezekre a kurzusokra mára már nem csak fizikusok, hanem matematikusok, biológusok, szociológusok is járnak, így egyre több tudományterületre kiterjed a mesterséges intelligencia felhasználhatósága.

Csabai István szerint a legnagyobb kihívás, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segíthet olyan problémákban, amiket az ember egyedül nem tudna megoldani. A kutató biztos benne, hogy a mesterséges intelligencia velünk marad és egyre nagyobb szerepet kap a tudományban, ezért a hallgatókat is arra buzdítja, hogy legyenek nyitottak és minél többféleképpen alkalmazzák ezt a technológiát.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Jön az érző mesterséges intelligencia - ezzel kontráz rá a ChatGPT-re a Google

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

mesterséges intelligencia

Forrás: ELTE
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához