Ezeket látta már?

Már több mint ezer robotsebészeti műtétet végeztek el az Országos Onkológiai Intézetben

robotsebészet, műtét,daVinci X

Az intézet szerint ez egy mérföldkő nemcsak számukra, de a magyar onkológia, kiemelten pedig a daganatsebészeti szakma számára.

Felidézték: egy európai uniós támogatásnak köszönhetően 2021-ben Magyarországon először két daVinci X sebészeti robotot állítottak üzembe az Országos Onkológiai Intézetben és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, majd 2023 szeptemberében az OOI újabb daVinci Xi robottal bővítette eszközparkját.

Az eszközfejlesztés eredményeként idén februárban az intézetben a robotsebészeti műtétek száma meghaladta az ezret

A közleményben kitértek arra, hogy a robotasszisztált konzolsebészek közül az urológia szakterületén Tenke Péter központvezető főorvos elsőként, majd a nőgyógyászat területén Novák Zoltán főorvos szerzett oktatói képesítést. Ennek köszönhetően már a robotsebészeti képzés is biztosított az onkológiai intézetben.

Az OOI robotsebészetre vonatkozó stratégiai tervei között szerepel a többi között a fej-nyaki daganatsebészet fejlesztése, továbbá valamennyi sebészeti szakma esetében a robotsebészeti képzés biztosítása Magyarországon. Az Országos Onkológiai Intézet és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház együttműködésével az országos és regionális robotsebészeti képzési központ kialakításának mind a személyi, mind az infrastrukturális feltételei adottak – írták.

Az OOI kiemelt célja, hogy a daganatok elleni küzdelemben a legmodernebb technológiákat és tudományos eredményeket alkalmazva a lehető legmagasabb színvonalú ellátást nyújtsa a betegeknek. Ennek érdekében az intézet folyamatosan fejleszti eszközparkját és szakmai tudását.

A robotasszisztált beavatkozások az urológiai, nőgyógyászati, hasi sebészeti és mellkassebészeti területeken történtek

Mint írták, a robotsebészet számos előnnyel jár a hagyományos, nyílt és laparoszkópos sebészeti technikákhoz képest. A robotkarok precízebb mozgást tesznek lehetővé, ami minimalizálja a műtéti hibák esélyét. A beavatkozások kisebb bemetszéseket igényelnek, ennek következtében kisebb a trauma, a betegek gyorsabban gyógyulnak és a szövődmény is kevesebb az ilyen műtéteknél. A gyorsabb gyógyulásnak köszönhetően a betegek rövidebb időt töltenek a kórházban – tették hozzá.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Elsőként a hazai magánegészségügyben: robotsebészet a legmagasabb minőségben

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

robotsebészet

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához