Ezeket látta már?

Legalább harmincan mentek el érzéketlenül a férfi mellett, mire segítséget kapott

rosszullét segítség életmentés mentők

A fiatal férfi munkából hazafelé tartva lett rosszul egy parkban Pakson.

Emberségből jeles - több tucatnyian azonban megbuktak a vizsgán

Egy szemtanú elmondása szerint, csak amíg ő a helyszínen volt, legalább harmincan mentek el a férfi mellett, anélkül, hogy bárki segített volna.

"A képet azért csináltam, hogy tanulság legyen milyen undorító világban élünk" - osztotta meg Facebook-on az esetet az, aki végül segítséget hívott.

"A bajbajutott férfi munkából tartott hazafelé, rosszul lett elesett, a telefonja össze tört, nem tudott segítséget hívni, elkezdett fázni és elvesztette az eszméletét. kb 15 fős baráti társaság ment el éjjel a hidegben a betonon eszméletét vesztő férfi mellett.

SENKI nem segített, nem állt meg. Feje úgy láttam mintha megsérült volna. Tegyük fel, hogy ivott. Tegyük fel egy részeg hajléktalannak nézték, és akkor meg kell hali? Nem kell segíteni? Mi lesz ha majd mi fekszünk ott, mert rosszul leszünk?

És majd elmegy mellettünk mindenki. Oda érve, ki hívtam a mentőket. A mentők előtt le a kalappal mert hála istennek 13 perc alatt oda értek. Fényjelzéseket adtam nekik, hogy oda találjanak hozzánk a sötét parkba. Ez a férfi kihűl, és meghal reggelre ha nem kap segítséget. Ahogy a mentősök fogalmaztak: "..Jó Magyar szokás lett nem segíteni.." Ne csak magadra gondolj, mert valaki életét mentheted meg vele. Egyszer lehet a tiéd fogják megmenteni.. vagy nem.."

Az Index megkereste az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) az üggyel kapcsolatban, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a helyszíni ellátás elég volt állapota stabilizálásához, kórházba sem kellett végül szállítani az illetőt.

Ezt kell tenni, ha földön fekvő embert lát

Az OMSZ kéri a lakosságot, hogy ha földön fekvő embert látnak, menjenek oda hozzá és próbálják felmérni a helyzetet, a személy állapotát.

Ha nem reagál a megszólításra, nem lehet felébreszteni, azonnal mentőt kell hívni és megkezdeni az elsősegélynyújtás megfelelő módszerét, amiben a mentésirányító is tanácsot tud adni a hívás során. Ha nincs légzés, haladéktalanul meg kell kezdeni az újraélesztést! – hívta fel a figyelmet a mentőszolgálat.

A mentőket értesítő Zsoltnak voltak ezzel összefüggésben pozitív tapasztalatai is: már több mint ötezren osztották meg bejegyzését, amire rengeteg elismerő és együttérző kommenteket kapott, illetve sokan osztottak meg ehhez az ehhez az esethez, tapasztalathoz hasonló történeteket is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Jókor, jó helyen: nyugdíjas mentős mentett életet a kisboltban

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához