Ezeket látta már?

Szívmelengető egészségügyi kezdeményezéseket díjaztak

teva, nyertes, egészség, pályázat

A Teva Gyógyszergyár Zrt. pályázatot hirdetett, hogy megtalálja és elismerje azokat az értékteremtő egészségügyi kezdeményezéseket, amelyek önzetlen segítségnyújtásukkal jelentősen hozzájárulnak a betegek életminőségének javításához.

A pályázat iránti érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt, a felhívásra 140 nevezés érkezett. A nagyszámú jelentkező és a kiemelkedő színvonalú pályaművek miatt az Emberarcú Egészségért díj 2022 pályázaton a 4 győztes mellett a zsűri egy különdíjat is odaítélt, továbbá minden döntőbe jutott pályaművet bruttó 100,000 forint díjazásban is részesített, így összesen 5,8 millió forinttal lettek gazdagabbak a legjobb pályázatok benyújtói.

A Teva Gyógyszergyár Zrt. által, az idei évben először meghirdetett Emberarcú Egészségért díj 2022” pályázatot minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés kísért. A díjra két kategóriában lehetett pályázni: (1) magánszemély és egészségügyi szakember, illetve (2) egészségügyi, oktatási intézmény, társadalmi, civil és gazdálkodó szervezet. A pályázatra összesen 140 nevezés érkezett, és a tapasztalatok alapján elmondható, hogy a második kategóriában nyújtottak be nagyobb számú pályázatot.

A díjat meghirdető vállalat örömmel látta, hogy a pályázat fő missziójának tekintett érték, a betegek életminőségét pozitívan befolyásoló emberközpontú kezdeményezések, milyen széles körben léteznek már Magyarországon. Az eredményhirdetésen is elhangzott, hogy minden egyes benyújtott pályázat bizonyítéka annak, hogy sokan vallják ugyanazt, amit a szervezők: a szakszerű egészségügyi ellátáson túl a betegeknek szükségük van a lehető legtöbb törődésre, empátiára, emberségre, méltóságra és együttérzésre is a gyógyulásukhoz.

A beérkezett pályázatokat a belső zsűri először pontozással értékelte a pályázati kiírásban megadott 3 fő kritérium alapján: hasznosság/fenntarthatóság, empátia/emberközeliség, újszerűség/kreativitás. A pontok összesítése után állt össze a döntősök 12 fős listája, kategóriánként 6-6, végső győzelemre is esélyes pályázattal. Közülük a Teva munkavállalói szavazással választották ki a győzteseket.

Már csak a beérkezett pályaművek nagy száma miatt is a lehető legkülönfélébb kezdeményezések kerültek a döntőbe. Van közöttük kezelést kreatív módon bemutató, a zene gyógyító erejére építő, kórházi környezetben nyelvtanulást fejlesztő, színházat balneológiai kezeléssel párosító kezdeményezés, de mosolyterápia, fájdalommentes védőoltás, közös mozgásra serkentő program, betegágy melletti lelki és gyakorlati tanácsadás, állatasszisztált terápia vagy bűvészkedéssel összekötött rehabilitációs program is. Ugyanakkor mindegyikükben közös, hogy az általuk biztosított extra törődés azt érzékelteti a kezelés alatt álló beteggel és családjával, hogy törődnek vele, nem hagyják magára.

Az Emberarcú Egészségért díj 2022 győztesei

1. Magánszemély és egészségügyi szakember kategória

Dr. Fröhlich Georgina – LEGO-SUGÁRTERÁPIA

A sugárkezeléseket leggyakrabban lineáris gyorsítóval végezzük, melynek megértéséhez elengedhetetlen a gyakorlati bemutatása is. Ezért LEGO-elemekből építettem egy kis lineáris gyorsítót, amit szemléltetésre használok. A sugárkezelés folyamata azonban több, mint maga a besugárzókészülék működése, ezért gyerekeimmel elkészítettük egy orvosi lineáris gyorsító teljes méretarányos LEGO-makettjét és egy sugárkezelésről szóló kisfilmet.

Dr. Orbán Zoltán – ZENE, ÉRINTÉS, GYÓGYÍTÁS

A zene gyógyító erővel bír. A narkózis előtti feszült percek kissé oldódnak, orvos és páciens kapcsolata áthangolódik, emberarcúvá válik a légkör. A műtőbe érkező beteget számtalan inger éri, de ha az altatóorvos olyat csinál, ami kizökkenti a beteget az operáció előtti stresszből: lágyan megsimogatja a fejét, a karját, majd jön a fejhallgató, a zene, a szituáció rögtön más színt kap a betegek lelkében.

2. Egészségügyi, oktatási intézmény, társadalmi, civil és gazdálkodó szervezet kategória

Amigos a gyerekekért Alapítvány – MINDEN BETEG GYEREK MELLETT LEGYEN EGY AMIGO

Önkénteseink a nyelvtanuláson túl felzárkóztató foglalkozásokkal segítik a gyerekek visszailleszkedését a társadalomba, vagy kézműveskedéssel, társasjátékokkal feledtetik a kórházi kezelések sokszor nehéz óráit. A velük töltött időben motiváljuk őket, hogy ne adják fel a reményt és az álmaikat, és úgy térhessenek vissza az iskolába, hogy nem maradtak el társaiktól a távol töltött időben sem. A szülő számára is öröm, hogy a gyermek nem a fájdalmairól, hanem az új, zöld pulcsis barátairól mesél, és hogy milyen új, izgalmas dolgot tanult tőlük.

Mosoly Alapítvány – MOSOLY-MŰVÉSZETTERÁPIÁVAL A SÚLYOS ÉS KRÓNIKUS BETEG GYEREKEK PSZICHÉS TÁMOGATÁSÁÉRT

Egy gyerek elsődleges kifejezési módja a játék, a mese és a kreatív alkotás, melyek a lelkükben felgyülemlett feszültséget könnyebben feldolgozhatóvá teszik. Terápiáinkon a gyerek a betegség passzív elszenvedőjéből aktív, cselekvő szereplővé lép elő, én-ereje nő, szorongása oldódik. Terapeutáink komplex módon alkalmazzák a különböző pszichoterápiás módszereket, melyek mind egy célt szolgálnak, a gyerekek betegséggel történő megküzdésének támogatását.

Az Emberarcú Egészségért díj 2022 zsűrijének különdíja

KORE Koraszülöttekért Országos Egyesülete – KORIPOK A CSALÁDTÁMOGATÓ KORASZÜLÖTT ELLÁTÁSÉRT

A koraszülés súlyos krízishelyzet a családnak, hirtelen csöppennek a szülők egy teljesen idegen, félelmetes helyzetbe. Az egyedi, szigorú szabályok alapján kézzel készített, színes, vidám, horgolt polipok segítik a babát, hiszen a magzati korból megmaradt fogóreflex miatt előszeretettel fogják meg, húzzák ki a gyógyulásukat támogató szerelékeket. Az inkubátorba bekerülő KORIP 8 csápjának valamelyikére ráfog a gyermek, ezzel biztonságban érzi magát, a szaturáció és pulzus helyreáll. 2022-re már mintegy 26,000 csápos került a koraszülött babákhoz.

Az Emberarcú Egészségért díj 2022 eredményhirdetésére december 2-án ünnepélyes keretek között került sor a budapesti UP Rendezvénytérben. A négy győztes, valamint a különdíjas pályázat nyereménye egyenként bruttó 1 000 000 forint, amit a díjazottak – Dr. Fröhlich Georgina, Dr. Orbán Zoltán, Amigos a gyerekekért Alapítvány, Mosoly Alapítvány, KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület – a különleges díjjal együtt jelképesen át is vehettek a rendezvényen.

A további nyolc döntőbe jutott pályázat nyereménye egyenként bruttó 100 000 forint, elismerő okleveleiket szintén a rendezvényen vehették át a pályázók:

  • Beck Mónika
  • Bethesda Gyermekkórház
  • Csodalámpa Alapítvány
  • Lengyel Tímea
  • Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete
  • Ne Dobd Ki Alapítvány
  • Dr. Oláh Csaba Zsolt
  • Dr. Tordas Dániel

A döntőbe jutott, illetve a győztes pályázatokat a szervező Teva Gyógyszergyár Zrt. hamarosan részletesen is bemutatja a honlapján: www.teva.hu/emberarcu-egeszsegert

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: teva
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához