Ezeket látta már?

11 év börtön, egy csepp vér miatt! Itt a Theranos-csalás története

Theranos, diagnosztika, startup, vérteszt, csalás, kutatás, rák, HIV, Elizabeth Holmes

Börtönbűntetésre ítélték a világ egyik legnagyobb egészségügyi csalásának vádlottját. Azt állították, egy csepp vérből minden betegséget képesek kimutatni.

A Theranos alapítója, Elizabeth Holmes azt állította, hogy az induló startupja egyetlen csepp vérből képes lesz kimutatni minden betegséget. Mire kiderült, hogy nem, addigra már megkopasztott egy sor neves befektetőt.

A kezdetek: innen jött az ötlet

A 38 éves Elizabeth Holmes Theranos néven alapította egészségügyi startup cégét a kaliforniai Szilícium-völgyben 2003-ban. A 2021-ben ellene indult perben csalással, a befektetők és a betegek szándékos megtévesztésével vádolták. Egy évvel később, pénteken 11 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság. Elképesztő történetéről egyébként könyv és filmsorozat is született.

Elizabeth Holmes, a Theranos cég alapítója 2003-ban mindössze 19 éves volt. A kaliforniai Stanford egyetemet választotta gimnázium után, és ahogy sikeres példaképe, Steve Jobs, ő is félbehagyta tanulmányait. Startup vállalkozásának alap ötlete saját félelmén alapult; rettegett a tűszúrástól. Így azzal a merész gondolattal vágott bele üzletébe, hogy a vércukorszint meghatározásához használt ujjbegy megszúrásából nyert egy csepp vért többféle vérdiagnosztikára lehessen használni.

Elképzelése nyitott fülekre talált a potenciális befektetők körében, hamar talált magának támogatókat, hogy kipróbálhassa, megvalósítható-e az ötlet. Összesen 800 millió dollárt tudott összegyűjteni olyan neves befektetőktől, mint a médiamogul Rupert Murdoch. Murdoch egyébként annak a Wall Street Journalnak is tulajdonosa, amely később lebuktatta a rendkívül sikeresnek tűnő vállalkozást.

Siker, hírnév, gazdagság

Holmes szülei révén gyorsan talált magának neves pártfogókat, köztük politikusokat (például Henry Kissingert), neves technológiai befektetőket, színészeket, akiket elvarázsolt az okos, meggyőző, lendületes fiatal nő. Sokan bíztak benne, hogy elgondolása megvalósítható, belelátták azt a Steve Jobsot, akit mind merész gondolkodásával, mind megjelenésével próbált utánozni (legtöbbször ő is fekete garbóban jelent meg fellépéseken, üzleti megbeszéléseken).

A Forbes magazin 2014-ben a legfiatalabb és leggazdagabb amerikai üzletasszonynak nevezte, aki önerőből érte el azt a 9 milliárd dolláros vagyont, amire akkor a cégét értékelték. Ezzel 110. volt a Forbes 400 leggazdagabb embert bemutató listáján.

A Theranos cég második embere Holmes élettársa volt, Ramesh „Sunny” Balwani, bár a köztük lévő privát kapcsolatról végig hallgattak mind a munkatársak, mind az alkalmazottak előtt. Balwani 19 évvel volt idősebb barátnőjénél, és a Theranos előtti időszakban elsősorban technológiai cégeknél dolgozott.

A bukáshoz vezető út

A pár vezetése alatt a cég elsősorban technológiai startupként működött. Víziójuk egy olyan asztali számítógép méretű minilabor elkészítése volt, amely egy csepp vérből igen rövid idő alatt többféle vizsgálatot is elvégez. A cégnél alkalmazott kutatók szerint már akkor lehetett tudni, hogy a diagnosztikai eljárásokhoz ilyen kis mennyiségű minta nem elég, és ők ezt jelezték is, de a vezetők nem voltak hajlandók tudomásul venni, sőt kirúgták, zsarolták és megfélemlítették azokat a munkavállalókat, akik nem hittek a nagy cél elérhetőségében.

Miután egyre több kolléga távozott a cégtől és a két vezető tartott tőle, hogy kiszivárog sikertelenségük, egyre rosszabb lett a hangulat: megfigyelték az alkalmazottakat, elszigetelték őket egymástól, a belépést, a vezetők iroádájába és leginkább az épület alagsorában létrehozott laborba való bejutást biztonsági kamerákkal, testőrökkel tették egyre nehezebbé.

Theranos, diagnosztika, startup, vérteszt, csalás, kutatás, rák, HIV, Elizabeth Holmes: valamikor a "következő Steve Jobs"-ként emlegették, de csúfos kudarcot szenvedett el. A Szilícium-völgy egykori sztárja hamisan azt állította, hogy a technológia néhány csepp vérből is képes diagnosztizálni a betegséget. Forrás: shutterstock.com

Hogy kifelé mégis azt mutassák, hogy minden rendben van, az önkéntes páciensek teszt mintáit klasszikus labor eljárásnak vetették alá ahelyett, hogy a saját készítésű gép végezte volna el a vizsgálatokat.

2013-ban megállapodást kötöttek a Walgreens-zel, Amerika második legnagyobb gyógyszertár hálózatával. A Theranos az ország több pontján minilabor prototípusokat helyezett el ezekben a gyógyszertárakban, ahol a patikusokat betanították a gép használatára, és arra bíztatták a betérő betegeket, hogy orvosi rendelők helyett itt végeztessék el vértesztjeiket.

Az eredmény katasztrofális volt:

teljesen fals diagnózisokat adott ki a rendszer, megrémítve a pácienseket, akik utána még rengeteg pénz és utánajárás során tudták csak megnyugtatóan kizárni, hogy az ott kapott eredmény igaz lenne. Sok esetben rákot, vagy HIV fertőzést mutatott ki a gép olyanoknál, akiknek semmilyen egészségügyi problémájuk nem volt.

Összeomlás: Rossz vérnek rossz a vége

John Carreyrou 1999 és 2019 között a Wall Street Journal újságírója volt. Az első tippet egy orvosi szakértőtől kapta arról, hogy valami nem stimmel a Theranos termékével kapcsolatban. Elkezdett nyomozni az ügyben, beszélt korábbi alkalmazottakkal, majd sorozatos fenyegetések nyomása alatt jelentek meg cikkei az újságban 2015 októberétől kezdve. 2018-ban jelent meg Rossz vér című könyve, amelyet magyarul is kiadtak.

Cikkeivel felhívta az amerikai egészségügyi hatóságok figyelmét is az ügyre, akik 2015-ben visszavonták a cég engedélyét és további vizsgálatokat indítottak. 2016-ban és 17-ben egyre több alkalmazottját bocsátotta el a cég, majd 2018-ban hivatalosan is csődöt jelentettek.

Jogi eljárás

2016-ban indított az ügyészség nyomozást a cég ellen. A nyomozás lezárultával az ügy két vádlottját, Elizabeth Holmest és Sunny Balwanit többrendbeli csalással gyanúsították meg. Idén mindkét per lezárult, mindkét vádlottat bűnösnek találta a bíróság. Holmest pénteken a bíróság 11 év és 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amit 2023 áprilisában kell megkezdenie, miután megszüli második gyermekét. Balwani esetében még nem történt meg az ítélethirdetés, de az ő esetében még ennél is súlyosabb, várhatóan 20 év börtönbüntetés várható.

Holmes ezzel a büntetéssel a 8. leghosszabb börtönbüntetést kapta a hasonló csalásokat elkövetett bűnözők közül. A bíró az ítéletnél enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy kiskorú gyermeke van és jelenleg is várandós, hogy nem büntetett előéletű és hogy a befektetők anyagi kára végül nem 800, hanem körülbelül 110 millió dollár lett. Az ítélet ellen 14 napon belül még fellebbezhet.

Mélyen fájlalja tettét

A 38 éves, terhes nő a bíróságon könnyek között mondta el, hogy „mély fájdalmat” érez azok iránt, akiket átvert. Holmest még januárban találták bűnösnek három hónapig tartó tárgyalássorozat után - írta meg a BBC.

A bíróság szerint Holmes szándékosan vezetette félre az orvosokat és betegeket az Edison-géppel kapcsolatban, miközben tisztában volt vele, hogy nem igaz, hogy a gép egy csepp vérből ki tudja mutatni a betegségeket. Azzal is vádolták Holmest, hogy jelentősen eltúlozta a cég teljesítményét a pénzügyi támogatói felé. Az esküdtszék négyrendbeli csalásban találta bűnösnek, de további négy vádpontban felmentették. A maximum kiszabható börtönbüntetés 20 év lett volna. Holmes várhatóan fellebbez majd a döntése ellen.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához