Ezeket látta már?

Hősies viselkedés: egy diák élesztett újra egy férfit a tatabányai vasútállomáson

újraélesztés, diák tatabánya, vasútállomás , mentőkTITLE

A 17 éves Juhász Alexandra a héten éppen hazafelé tartott az iskolából, amikor a vonatállomáson meglátta, ahogy egy vonatra várakozó idős férfi hirtelen összeesik.

Alexandra azonnal a segítségére sietett, megpróbálta felébreszteni a beteget, aki nem reagált. Ezután megvizsgálta a légzését, miközben más diákok értesítették a mentőket. A férfi már nem lélegzett, így a mentésirányító instrukciói alapján a fiatal diáklány habozás nélkül megkezdte az újraélesztést. Perceken belül a tatabányai mentők is csatlakoztak, és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a férfit kritikus állapotban kórházba szállították a mentők.

„Úgy érzem, hogy minden embernek ezt tanulnia, gyakorolnia kellene, és cselekedni, ha bármi ilyen történik körülöttük. Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell, mert az az ember, akinek segítünk, bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért, ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek. Ha megment egy életet, többet is megment!” – üzente Alexandra.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szívinfarktus az utcán: mit tegyünk? Így segíthet máson!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

újraélesztés

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához