Leginkább az elszigetelődéstől félünk, attól, hogy lemaradunk valamiről, és persze sokakat a digitális póráz is a képernyő előtt tart.
Nyáron különösen óvatosnak kell lenniük azoknak, akik valamilyen szempontból veszélyeztetettnek számítanak trombózis tekintetében.
A nyári hónapok különösen kritikusak a magas vérnyomásosok számára, mivel ilyenkor sokan érzik úgy, hogy „nincs is szükség a gyógyszerre” – pedig ez a hozzáállás súlyos szövődményekhez vezethet.
Jövőbeli forgatókönyvek szerint a zivataros napok száma jelentősen növekedhet a század végére.
A kánikula sokakat megviselhet, különösen, ha olyan krónikus állapotokkal élnek, mint például az elhízás és az inzulinrezisztencia, cukorbetegség. A nagy meleg kihívás elé állíthatja az érintetteket, ami nem csak a közérzetüket, a napi rutinjukat, de akár a gyógyszerelésüket is érinti.
Mit csináljunk, ha kezdődő hőgutával van dolgunk, és miképpen tehetjük elviselhetőbbé az állat számára a kánikulát?
A hőség idején fontos megfelelő módon étkezni, hogy csökkentsük a szervezet terhelését.
Az életébe is kerülhet, ha erre nem ügyel.