Ezeket látta már?

Trombózis nyáron - hogyan előzhető meg a vérrögképződés?

Betegségek
2025. július 30. 09:26
visszér, visszerek, visszér, visszértágulat, mélyvénás trombózis, trombózis, tünete, kezelése

Nyáron különösen óvatosnak kell lenniük azoknak, akik valamilyen szempontból veszélyeztetettnek számítanak trombózis tekintetében.

Prof. Dr. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ – Prima Medica véralvadási specialistája osztotta meg az érintettekkel a megelőzéssel kapcsolatos ismereteket.

Kánikulában megnő a trombózis esélye

A kánikula az egészségeseket is gyakran megviseli, hát még azokat, akik átestek már trombózison, esetleg visszértágulatokkal küzdenek. A nyári hőségben ugyanis az erek kitágulnak, a vér pangani kezd, ami szó szerint meleg ágya a vérrögképződésnek. Nagyon fontos a bő folyadék fogyasztás (amit a vizelések gyakoriságával ellenőrizhetünk), mert rengeteg folyadékot izzadunk ki hőségben és ezért meglassul a vénás keringés.

Ezért mindenkinek ajánlott kerülnie a közvetlen napfényt (főleg a legmelegebb 11-16 óra között), és akiknek már volt trombózisok vagy más szempontból veszélyeztettek, viseljenek kompressziós harisnyát, mely a szorítása, nyomása révén szűkíti az ereket, így fokozza a vérkeringést. Nem szabad elfelejtkezni az alvadásgátló szedéséről sem!

Sokan vannak azok is, akik alig várják a strandolást, ahol a hűsítő medencék mellett meleg termálvizek és forró szaunák, gőzfürdők is elérhetők. Azonban lezajlott trombózis után általában fél évig kerülni kell a 90 fokos szaunát és a 36 foknál melegebb vizeket, csakúgy, mint a gőzfürdőket, mivel ezek kitágítják az ereket és fokozzák a vér pangását.

Kik a veszélyeztettek trombózis szempontjából?

A mélyvénás trombózisnak vannak ismert rizikófaktorai, melyekkel nem árt tisztában lenni, hiszen az érintetteknek fokozott figyelmet kell szentelniük a megelőzésre. Prof. Dr. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ – Prima Medica véralvadási specialistája megnevezte a legfontosabb rizikófaktorokat.

Túlsúly, elhízás

A túlsúly számtalan szövődményt okozhat, a 2-es típusú cukorbetegségtől, a metabolikus szindrómán keresztül a szív-és érrendszeri panaszokig és mélyvénás trombózisig. Ennek oka részben az, hogy a súlyfelesleg megnöveli a visszértágulat kialakulásának esélyét, melyben a vér áramlási sebessége lelassul, a vér pangani kezd, ami megnöveli a vérrögök kialakulásának lehetőségét. Ezen kívül a túlsúly talaján kialakuló említett betegségek szintén jelentősen fokozzák a trombózis-kockázatot.

Dohányzás

A dohányzás az egész szervezetre negatív hatást gyakorol és jelentősen megnöveli a trombózis kockázatát is! Ennek oka, hogy súlyosbítja a keringési betegségeket, károsítja az érfalat, növeli a vérlemezkék összecsapódását (aggregációját), így mind a vénás, mind az artériás oldalon hozzájárul a vérrögök kialakulásához.

Terhesség, gyermekágyi időszak

A terhesség és szülés után kialakuló hormonális változások nyilvánvalóan a kismama és a baba érdekét szolgálják, ám sajnos hordoznak bizonyos rizikótényezőket is. Ilyen például az, hogy ebben az időszakban fokozódik a vér alvadékonysága (fiziológiásan nő a vérben a fibrinogen koncentráció), ráadásul a kialakult fizikai hatások (pl. növekvő méh, magzati nyomás a medence erein) miatt sokkal könnyebben lép fel trombózis a kismamáknál. A korábbi császármetszés tovább növeli a veszélyeztetettséget.

Fogamzásgátló, hormon tartalmú gyógyszerek

A hormontartalmú fogamzásgátlók és az egyéb hormonterápiában részesülők is nagyobb veszélynek vannak kitéve, ugyanis ezek a szerek fokozzák a véralvadást. Ezért is nagyon fontos, hogy az ilyen gyógyszerek, fogamzásgátlók elrendelése előtt történjen rizikóbecslés trombózis szempontjából, ami magában foglalja a trombofília szűrést is. Ha a rizikó magas, úgy más védekezési módszert kell választani, és ha lehet, kerülendő más hormonális készítmények szedése is. Ebben a kérdésben a kezelőorvossal és endokrinológussal kell konzultálni.

Bizonyos kórképek és a betegségek miatti immobilitás

Vannak olyan betegségek, melyek megléte szintén megnöveli a trombózis rizikóját, így nem ritka, amikor már eleve véralvadásgátlót kapnak prevenció gyanánt, főleg, ha mellette más alvadást fokozó tényező is jelen van. Ilyen betegség többek közt a cukorbetegség, a pitvarfibrilláció, bizonyos daganatok, a súlyos visszértágulatok és a magas vérnyomás, a gyulladásos bélbetegségek, a vesebetegségek. Más betegségek azért kockázatosak ebből a szempontból, mert ágyhoz kötik a beteget, és az immobilitás önmagában is rizikófaktor. Ilyen lehet például egy törés utáni gipszelés vagy egyes neurológiai betegségek.

Korábbi trombózis és/vagy trombofília

Amennyiben valaki átesett már trombózison, úgy sajnos fennáll a veszélye annak, hogy megismétlődik a baj, főleg akkor, ha a kezelési tartományon alatt van az INR szint. Ekkor ugyanis poszttrombotikus szindróma léphet fel, amikor nagyobb eséllyel keletkeznek újra vérrögök. Fontos, hogy ha az illető valamilyen trombofíliával küzd, akkor is megnő a kockázat. Éppen ezért a trombofília súlyosabb formáinál megelőzésképpen szükséges a véralvadásgátló terápia.

- mondja Blaskó professzor. - Nagyon fontos, hogy az orvos felvilágosítsa a beteget a trombofília típusáról, annak súlyosságáról. Ugyanis kezelés vagy prevenciós terápia tekintetében ez nem mindegy, hiszen míg enyhe esetben elég lehet csupán az életmódra odafigyelni, rendszeresen sportolni, addig súlyos formában gyógyszeres kezelés is indokolt lehet, még akkor is, ha az érintettnek még nem volt trombózisa.

Mit lehet tenni a megelőzéshez?

Azoknak, akik rizikófaktorokkal rendelkeznek trombózis szempontból, fontos mindent megtenniük a megelőzés érdekében. A vérrögképződést megelőző életmódnak része a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a bőséges folyadékfogyasztás és a rendszeres mozgás hajnalban, késő este, még melegben is. Ennek egyrészt a vérkeringés felpezsdítése a célja, másrészt a mozgás segít a súlyfelesleg leadásában is, ami az egyik legfontosabb rizikófaktor. Ugyanakkor a kivizsgálás és a rendszeresen ellenőrzések szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a szükség esetén elrendelt véralvadásgátló terápia az alapja a trombózis, és annak kiújulása elleni küzdelemnek.

Összegzés

  • A hőség fokozhatja a vérrögképződés kockázatát, különösen veszélyeztetett személyek esetében.
  • A megfelelő folyadékbevitel és a napfény kerülése is fontos a megelőzés érdekében.
  • Kerülendők a magas hőmérsékletű szaunák és termálvizek trombózis után.
  • Egészségtelen szokások, mint például a dohányzás, és bizonyos betegségek növelik a kockázatot.
  • A prevenciós terápia és az életmódváltás kiemelkedően fontos a trombózis megelőzésében.
Ez az érszűkület 5 korai jele - súlyos szövődményekhez vezethet, ha nem vesz észre időben
Kapcsolódó cikk

Ez az érszűkület 5 korai jele - súlyos szövődményekhez vezethet, ha nem vesz észre időben

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Trombózisközpont
# trombózis # vérrög # nyár # visszér # érszűkület

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés