Ezeket látta már?

Hogyan bizonyítsam, hogy covidos voltam? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

kohoges_

Tisztelt Orvosok! A férjem májusban kapott Janssen oltást. December 10.-én itthoni nyáltesztje pozitív lett, ezt jeleztük a háziorvosnak, aki az EESZT szerint kiállította az ambuláns lapot hogy covid pozitív. De határozatot nem kaptunk.

Tehát valószínű nem lett lejelentve. Karantén letelte után a táppénzes papírt is csak 8-as kóddal adta ki. Így utólag úgy tűnik hivatalosan mégse volt covidos mert az alkalmazásban nem látszik hogy átesett rajta. A mai változások fényében neki is kötelező lesz valószínű a harmadik oltás. Lenne pár kérdésem, mert már elvesztünk az információk között:

  1. Mindenhol mást olvasni, kell e várni az oltással a betegség után, ha igen mennyit? 
  2. Ha kell várni, akkor ő a munkahelye felé hogy bizonyítja hogy beteg volt, és egy ideig nem kaphat oltást?
  3. Esetleg a háziorvos tudja utólag ezt javítani, hogy látszódjon hivatalosan is, hogy covidos volt? Válaszukat előre is köszönöm!

Ez is érdekelheti!

Kedves Kérdező!

  1. A jelenleg érvényben levő eljárásrend szerint minimum 4 hónap várakozás szükséges, ha ez hivatalosan változik, jelezni fogjuk.
  2. A háziorvostól kérdezze meg , hogy jelentve lett - e az OSZIRBA . Ha nem akkor pótolni kell a be és kijelentést Ezután az ÁNTSZ- szel egyeztesse az adatokat. 

Olvasson tovább! A kétévesünket is vigyük el PCR-tesztre? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához