Ezeket látta már?

Amikor a sebből ilyen piros csík indul el a szív felé, hívjon orvost!

vérmérgezés szepszis tünete piros csík halad szív felé

Már egy apró sérülés is végzetes következményekkel járhat.

Vérmérgezés bármilyen banális sebből kialakulhat, akár egy rozsdás szeg okozta fertőzésből, akár orvosi, kórházi kezelés során a testbe vezetett eszközök okozta fertőzésből.

Ha a bőrünkön seb van, és a gyógyulás helyett piros csík indul el belőle, az sebfertőzést jelent, és haladéktalanul orvoshoz kell fordulnia vele. A nyirokerek gyulladását jelző csík a vérmérgezés előjele, ami azonnali kezelést igényel.

"Előbbi esetben a szeg okozta szúrt sebbe külső szennyeződés kerül, pl. föld, benne baktériumokkal, amelyek a bőr alatti szövetekben oszlásnak indulnak és elárasztják a szervezetet. Utóbbi esetben a bőrünkön, a hajlatokban, szőrös területeken élősködő, tüneteket nem okozó baktériumok juthatnak a kórházi kezelés során a szervezetbe, és így fertőződik meg a beteg. " – ismertette dr. Juhász István a Bőrgyógyászati Klinika egyetemi tanára.

vérmérgezés, tünetei, csík, szepszis A vérbe, majd a vérből a szervekbe jutó kórokozó immunválaszt vált ki, ami testszerte gyulladásos tüneteket, súlyos fázisban pedig szervi elégtelenséget okoz. Forrás: Shutterstork.com

Már egy apró sérülés is végzetes következményekkel járhat, de hatványozottan veszélyeztetett ebből a szempontból a teste nagy felületén égett beteg, mert nem védi a bőrtakaró, könnyen bejuthatnak szervezetébe a kórokozók.

A vérmérgezés (szepszis) az elgennyesedett sebből alakul ki

A szétáramló kórokozók súlyos tüneteket képesek okozni, úgy mint:

  • lázat, hidegrázást
  • vagy éppen túl alacsony: 35 Celsius-fok alatti testhőmérsékletet,
  • légzészavart,
  • vérnyomáscsökkenést,
  • aluszékonyságot,
  • rossz közérzetet.

A vérmérgezés tünetei összességében elesettséghez vezetnek

A vérmérgezés következménye nem gyerekjáték: összeomlik a beteg keringése, zavar támad a zsigerek működésében, mint pl. a vesében, a szívben, májban és további szervekben. A bőr előbb meleg, rózsás, száraz, később hideg, sápadt, verejtékes lesz.

A vérmérgezés korai felismerése és kezelése rendkívül fontos, ellenkező esetben megállíthatatlan láncreakció indul el a szervezetben, mely halálhoz vezet.

A vérmérgezés folyamatában aerob és anaerob baktériumok vesznek részt

Az oxigén segítségével növekedőket aerob kórokozóknak nevezzük. Ezek a gyakrabban előforduló baktériumok, ilyen pl. a streptococcus. Ez a bőr felszínes rétegében orbáncot okoz, de szövődményes, mély elhalásokkal járó fertőzés okozója is lehet.

Ez a baktérium különösen akkor végez pusztítást a szervezetben, ha annak gyenge az immunrendszere, mint pl. a cukorbetegeké vagy az immunrendszer működését gyengítő kezelésben részesülő daganatos betegeké. A streptococcus baktérium egyik fajtája, a néha nagy sajtónyilvánosságot szerző „húsevő” baktérium a bőr alatti szövetek elhalását okozza, egészen az izomig. Az életveszélyes betegség gyógyítására gyors sebészi beavatkozás, a seb mielőbbi feltárása szükséges.

vérmérgezés, tünetei, csík, szepszis Ha ilyen piros csíkot lát, azonnal hívjon orvost! Forrás: Shutterstork.com

A vérmérgezés okozta merevgörcsökért anaerob kórokozók felelnek

Az anaerob, azaz oxigén nélkül szaporodó kórokozók merevgörcsöt (tetanusz) vagy üszkösödést (gáz gangréna) okozhatnak. Minden esetben ki kell tisztítani a sebet, ehhez bemetszik a bőrt, az életképtelen szöveteket eltávolítják, hogy ki tudják vezetni a gennyes sebváladékot a bőr felszínére.

Ebből a célból dréncsíkot (a váladékot elvezető szilikon cső) helyeznek a sebbe, lokális antibakteriális szert és párakötést helyeznek rá. A helyi kezelést szisztémásan adott antibiotikummal egészítik ki.

Vérmérgezés gyanúja esetén mihamarabb tanácsos orvoshoz fordulni, mert a szövetekben robbanásszerűen terjedhetnek a baktériumok!

A szepszis halálozási aránya igen magas: minél később ismerik fel a vérmérgezést, annál nehezebb megállítani a halálhoz vezető folyamatokat.

Egy Magyarországon végzett, debreceni intézményeket is érintő korábbi felmérés szerint az intenzív osztályon kezelt súlyos szepszisben 100 betegből 64 hal meg. A legjobb gyógykezelés itt is a prevenció, vagyis a sebfertőzés korai felismerése.

A vérmérgezés főbb tünetei

A gyulladásos folyamat tüneteit és lefolyását sok tényező befolyásolja. Jellemző tünetek:

  • láz (38 °C) vagy nagyon alacsony testhőmérséklet (36 °C),
  • hidegrázás,
  • gyorsult szívverés (tachycardia) és kapkodó légzés,
  • fáradtság,
  • fejfájás,
  • zavartság,
  • ödéma.

Ha a szepszis súlyosbodik, ezek a tünetek jelentkezhetnek:

  • zavartság,
  • hányinger, hányás,
  • nehézlégzés,
  • a vérnyomás hirtelen csökkenése,
  • álmosság,
  • mellkasi fájdalom,
  • a vizelet mennyiségének csökkenése.

Ezek a vérmérgezés tünetei gyermekeknél

Gyermekek, illetve csecsemők esetében a folyamat gyorsabban alakul ki. Esetükben jellemző tünetek lehetnek:

  • szédülés,
  • zihálás,
  • elfehéredett, márványozott bőr,
  • láz (38°C) vagy nagyon alacsony testhőmérséklet (36 °C),
  • folyamatos hányás,
  • étvágytalanság,
  • bágyadtság, aluszékonyság, kedvetlenség.

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben a fent említett tünetek súlyos formáját vagy sokkos állapotra utaló bármilyen jelet észlel valakin, azonnal hívja a 112-t és kérjen mentőt! Gyulladásos folyamat tüneteinek észlelésekor a háziorvos felkeresése szükséges.

Kisgyermekek esetében nemcsak súlyos tünetek megjelenésekor, hanem hirtelen jelentkező bágyadtság, aluszékonyság esetén is minél hamarabb gyermekorvoshoz kell fordulni, vagy fel kell keresni a területi gyermekorvosi ügyeletet!

A vérmérgezés lehetséges szövődményei

A fertőzés a vér útján eljuthat más szervekhez is, kialakítva az adott szerve jellemző gyulladásos megbetegedést:

Több szerv együttes érintettsége esetén többszervi vagy sokszervi elégtelenségről van szó. A szervezet védekezési mechanizmusai súlyosbíthatják a tüneteket, mert a heves immunreakció a saját szerveket is károsíthatja, létrehozva a szeptikus sokkot. A sokk első szakaszában (meleg, kompenzált szakasz) a szervezet még képes ellensúlyozni a romló szervfunkciókat, a második szakaszban (hideg, dekompenzált) azonban a keringés és a légzés elégtelenné válik, és orvosi beavatkozás nélkül a beteg halálához vezethet.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hideg ujjak: ilyen, amikor betegséget jeleznek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

toxikus anyagok

Forrás: Kardiológiai Intézet Debrecen
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához