Ötven év felett ugyanolyan biztonságos szülni, mint negyvenen túl

Orvosi lexikon
2019. március 12. 16:34
Módosítva: 2019. március 12. 16:34

Egy új izraeli kutatás szerint az ötvenen túli nőknek éppolyan biztonságos a gyermekszülés, mint a negyvenen túliaknak, és a születő gyerekek számára sem kockázatosabb.

A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség és növekszik-e kockázat.

Kitolódott a nők szülőképessége: az 50 az új 40

A kutatók megállapították, hogy az orvosi és technológiai fejlődésnek köszönhetően - beleértve a mesterséges megtermékenyítést és a petesejtbeültetést - az az életkor, amelyben a nők még szülőképesek, fokozatosan kitolódott. 

"Úgy tűnik, a gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven" - jelentette ki Ejal Seiner, a Szoroka kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója, a kutatócsoport tagja.

A tanulmány során a Szorokában zajlott 242 771 szülést vizsgáltak meg, ezek közül 234 824  esetben - 96,7 százalék - az anya negyvennél fiatalabb volt. A fennmaradó szüléseknél a 40 és 50 közötti anyák és az 50 feletti anyák eseteit vetették össze.

Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koraszülés, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és a császármetszés. Arra is figyeltek, hogy az újszülött milyen egészségi állapotban jött világra, mekkora volt a halandóság és mennyire volt veszélyes a szülés.

A kutatók megállapították, hogy minden komplikációnak magasabb kockázata volt a 40 évesnél idősebb nőknél, mint a fiatalabbaknál. Ugyanakkor kiderült, hogy az 50 évesnél idősebb nőknél nem növekedett a kockázat a 40 és 50 közöttiekhez képest.

Sejner azonban hangsúlyozta, hogy a 40 éven felüli nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliekére pedig még jobban oda kell figyelni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# szülés# 40 felett# 50 felett# nők# peteérés# veszélyes# terhesség# biztonság# várandósság

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk