Ezeket látta már?

Hirdetés

Tippek iskolakezdéshez, hogy elkerüljük a fertőzéseket és a hiányzásokat

gyerekek-futnak

Rengeteg gyermeket érint a tanév első néhány hetében fellépő fertőzések kialakulása. Ezek általában felső légúti fertőzések, esetleg emésztőrendszeri fertőzések. A hosszú nyári szünet során sok gyerek nagyon kevés időt tölt közösségben, és jellemzően a családdal töltik a nyár legnagyobb részét.

Amikor hirtelen visszakerülnek a gyerekek a közösségbe, olyan kórokozókkal találkozhat a szervezetük, amelyeket hirtelen nem feltétlenül tudnak legyőzni, és könnyen hasmenéssel, hányással, vagy megfázásos tünetekkel kezdhetik az évet, ami rögtön hiányzáshoz vezet. Sok szülő számára pedig igen problémás a gyermek betegállományának megoldása, így mindenki igyekszik kivédeni az ilyen jellegű fertőzéseket, ezáltal pedig a hiányzásokat.

Igyekezzünk tehát erősíteni a gyermek immunrendszerét már a nyár végén, még az iskolai időszak előtt!

Fordítsunk fokozott figyelmet a gyermek táplálkozására:

  • A gyermek étrendje változatos, kiegyensúlyozott és egészséges legyen.
  • A folyadékfogyasztás nagyon fontos, fogyasszon a gyermek minél több vizet, de ha üdítőt fogyasztana, akkor is inkább friss gyümölcsökkel készített házi limonádét, esetleg jeges teát kapjon.
  • Fontos, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszon, lehetőleg nyersen és naponta több alkalommal is. A feldolgozott, félkész, esetleg kész ételek túlságosan sok zsírt, cukrot (vagy sót az étel jellegétől függően) tartalmaznak, illetve sok mesterséges adalékanyagot és tartósítószert, amik miatt ártalmasak a bélflórának, és ezáltal az immunrendszernek is.
  • Fontos, hogy a gyermek rendszeresen fogyasszon néhány szem olajos magvat is változatosan (ha allergiás, akkor természetesen nem).
  • Húsok közül inkább a soványabb húsokat helyezzük előtérbe, és hetente 1-2 alkalommal halat is célszerű fogyasztani.
  • A tejtermékek fogyasztása is kiemelten fontos a vitamin-, és ásványianyag tartalmuk miatt, valamint fontos fehérjeforrások. (Tejfehérje allergia esetén természetesen kizárandók az étrendből!)

A táplálkozás mellett rendkívül fontos, hogy a gyermek rendszeresen mozogjon, töltsön minél több időt a szabad levegőn.

Fontos tényező még az alvás minősége és mennyisége is a gyermekek életében. Biztosítsuk számukra a megfelelő pihenést és igyekezzünk csökkenti a számítógép és egyéb kijelzők előtt töltök órák számát is.

Amellett, hogy odafigyelünk a gyermekek étrendjére, mozgására és alvására, különböző étrend-kiegészítőkkel is hatással lehetünk az életmódjukra, melyek támogatják az immunrendszerüket.

Az immunrendszer kb. 70%-a található a bélben, így nagyon fontos, hogy a bélflóra egyensúlyban legyen. A Protexin Junior étrend-kiegészítővel könnyedén biztosítható a megfelelő számú baktérium utánpótlása, mert narancsízű rágótabletta formában tartalmaz 7 különböző, élő baktériumtörzset.

A Protexin Junior másik előnye, hogy C-vitaminnal dúsított, így még nagyobb hatékonysággal tudja erősíteni a 4-12 éves gyermekek immunrendszerét.

Forrás: Vitaminkosár
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához