Mitől fél a nárcisztikus? Erősnek látszik, de belül ettől retteg a legjobban

Kívülről magabiztos, belül rettegő – de mitől fél mégis, miközben rettenthetetlennek mutatja magát? Ezek a nárcisztikus ember legnagyobb félelmei.

A nárcizmus világát sokan félreértik: kívülről úgy tűnhet, mintha ezek az emberek minden helyzetben magabiztosak, sőt, sokszor önelégültek lennének. De ha közelebbről vizsgáljuk a pszichológiai hátteret, kiderül, hogy a nárcisztikus személyiséget gyakran nem a hatalomvágy, hanem a félelem mozgatja. Félelem az elutasítástól, a lelepleződéstől, a kontroll elvesztésétől – és legfőképpen attól, hogy végül kiderül: nem olyan különleges, mint ahogyan magáról hiszi, hinni szeretné.

A „nagy én” mögött egy sérülékeny én áll

A tudomány ma már két formáját különíti el a nárcizmusnak:

1. 1 a grandiózus és a
2. 2 sebezhető típust.

Az első inkább látványos – ők azok, akik hangosak, magabiztosak és vezető szerepre törekszenek. A második azonban rejtőzködőbb, kifelé visszafogott, belül viszont állandóan a saját értéktelenségétől retteg.

A kutatások szerint a két típus ugyanazon érem két oldala: a grandiózus személyiségek mögött gyakran ugyanolyan sérülékeny önértékelés húzódik meg, mint a csendesebb társaiknál. Egy tanulmány például kimutatta, hogy a „grandiózus” és a „vulnerable” nárcizmus nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak a belső űrnek eltérő válaszai.

A külvilág sokszor csak a maszkot látja: az önbizalom és a különlegesség látszatát. Odabent azonban gyakran egy félelemmel teli, bizonytalan ember rejtőzik, aki szinte bármit megtenne azért, hogy fenntarthassa a tökéletesség illúzióját.

A félelmek, amelyek a nárcisztikus életét irányítják

A leggyakoribb félelem az elhagyatottságtól ered. A nárcisztikusnak az elismerés olyan, mint a levegő: nélküle összeomlik az önértékelése. Ha csökken a figyelem, ha kevesebb dicséretet kap, az belső pánikot válthat ki. A „nem vagyok elég fontos” érzése már önmagában elviselhetetlen. Egy friss kutatás szerint a sebezhető nárcisztikusok különösen érzékenyek a társas támogatás hiányára, és ez gyakran érzelemszabályozási problémákhoz is vezet.

Sokuk számára az egyik legnagyobb rettegés a lelepleződés: hogy mások meglátják a gyengeségeiket. A külvilág előtt tökéletesnek tűnni nemcsak cél, hanem létfeltétel. Egy kutatásban kimutatták, hogy amikor egy nárcisztikus személy kritikát kap, az agyban stressz-reakcióként aktiválódik, hasonlóan egy fizikai fenyegetéshez.

A harmadik nagy félelem az átlagossá válás. A nárcisztikus személyiség önképe a különlegességre épül: abban a pillanatban, amikor úgy érzi, hogy „csak egy a sok közül”, belső válságot él meg. Ez a „különlegesnek lenni bármi áron” kényszere nem puszta hiúság – a psziché számára ez jelenti az önazonosságot.

Ehhez szorosan kapcsolódik a kontrollvesztéstől való félelem. A nárcisztikus számára az irányítás biztonságot ad: ha ő diktálja a feltételeket, nem kell szembesülnie saját sebezhetőségével. A legújabb neuropszichológiai kutatások szerint náluk másként működnek az önkontrollért felelős agyterületek, például a prefrontális kéreg és az insula.

És végül ott van a társas kirekesztettségtől való félelem. Paradox módon a nárcisztikus személyiségek gyakran hiszik, hogy „mindenki őket irigyli”, mégis mélyen belül attól rettegnek, hogy valójában senki sem szereti őket. Több tanulmány is igazolta, hogy hajlamosak túlérzékelni a kirekesztést, még akkor is, ha objektíven nem történik ilyen.

A félelmek gyökerei

A pszichológia egyetért abban, hogy ezek a félelmek gyakran a gyermekkori kötődési mintákból erednek. Akik kiskorukban bizonytalan, következetlen vagy feltételes szeretetet tapasztaltak, később hajlamosak az önértékelésüket külső visszajelzésekre építeni. Az ilyen emberek felnőttként is azt keresik, hogy mások megerősítsék: „jó vagyok, fontos vagyok, szerethető vagyok.”

Ez a hiányérzet később grandiózus viselkedéssé torzulhat – a „külvilágot” használják önigazolásra. Nem véletlen, hogy a sebezhető nárcizmus szorosan összefügg az elbizonytalanodott kötődési stílussal, amit több kutatás is alátámaszt.

De a történet nem csak a lélekről szól. A legújabb idegtudományi vizsgálatok arra is utalnak, hogy a nárcizmus mögött biológiai különbségek is állhatnak. Egy összefoglaló tanulmány több tucat agyi képalkotó kutatás eredményeit elemezte, és kimutatta, hogy a nárcisztikus személyek agyában a jutalmazó és önreflexiós rendszerek aktivitása eltér az átlagtól.

Mindez azt jelzi, hogy a nárcisztikus viselkedés nem választás vagy jellemhiba kérdése – inkább egy összetett, tanult és részben idegrendszeri mintázat, amely félelemből táplálkozik.

Hogyan jelenik meg mindez a mindennapokban?

Ha jobban megérti a mögöttes dinamikát, már nemcsak azt látja, hogy a nárcisztikus „önző” vagy „drámai”. Inkább felismeri, hogy minden gesztus, minden heves reakció mögött egy mély bizonytalanság rejtőzik.

Ha nem kap figyelmet, a nárcisztikus ember gyakran dühbe gurul vagy visszahúzódik. A kritika számára nem egyszerűen kellemetlen – egzisztenciális fenyegetés, mert megingatja azt az illúziót, hogy ő tökéletes. Sokszor manipulációval, sértődöttséggel vagy túlzó önfényezéssel próbálja visszaszerezni a kontrollt.

A párkapcsolatokban mindez különösen nehéz: a partner gyakran érzi magát kimerültnek, hiszen a nárcisztikus fél állandó megerősítést igényel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nárcisztikus számára ez a viselkedés nem tudatos számítás, hanem védekezés a félelem ellen.

Mit tehet, ha nárcisztikus ember van az életében?

Először is: ne hibáztassa magát. A nárcisztikus viselkedés másokban gyakran bűntudatot kelt, de az érzelmi hullámzások mögött nem Ön áll, hanem az illető saját bizonytalansága. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a nárcisztikus nem tud mindig empatikusan reagálni, mert a fókusza elsősorban saját sérülékenységén van.

Ha lehetséges, tartsa meg a határokat: udvariasan, de következetesen. Fontos, hogy ne próbálja „megjavítani” vagy „megmenteni” a másikat – ez nem az Ön feladata. Amit viszont megtehet: a helyzet felismerése után igyekezzen saját lelki egyensúlyát védeni, akár szakember segítségével.

A nárcizmus tehát sokkal több, mint hiúság

Ez a személyiségzavar egyfajta túlélési stratégia: az a mód, ahogyan valaki megpróbálja elrejteni a saját félelmét attól, hogy kiderüljön – nem tökéletes, nem különleges, és nem mindig szerethető. A legújabb kutatások szerint ezek a félelmek mélyen gyökereznek a kötődési mintákban és az érzelmi szabályozásban, sőt, bizonyos mértékig az idegrendszeri működésben is.

Ha legközelebb találkozik valakivel, aki túlságosan uralni próbálja a helyzetet, vagy nem tűri a kritikát, gondoljon arra: lehet, hogy nem hatalmat akar, hanem csak elrejteni, mennyire fél. És bár ez nem menti fel a viselkedése alól, segíthet abban, hogy tisztábban lássa – és közben Ön is megóvja önmagát.

Kapcsolódó cikk

13 jellemvonás - innen tudhatja, ha nárcisztikussal hozta össze a sors

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!