Elhízás és állásproblémák?

Szépségápolás
2012. május 22. 12:05
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Nehezebben találnak állást az elhízott emberek? A külső megjelenés fontos szempont egy állásinterjú során. Egy új kutatás szerint azonban nem csak a jelentkező öltözködése és ápoltsága számít, hanem gyakran a súlya alapján is megítélik a munkaadók.

Már az önéletrajzunkhoz csatolt fotó is gyakran döntő lehet egy állás megpályázása során. Ezért mindenki próbál előnyös képet készíteni magáról, és odafigyel az öltözködésére. De mi a helyzet a súlyunkkal? Hiszen ha valaki elhízott, azt nem tudja elrejteni.

Elhízás és állásproblémák?

Elhízás és állásproblémák?

Forrás: Medipress


A Hawaii Egyetem kutatói, hogy lássák, valójában mennyire számít a jelentkező súlya egy állás megpályázása során, felkértek néhány női diákot, hogy mondják el a véleményüket 12 önéletrajzról. A diákok nem tudták, hogy mi a vizsgálat célja, sőt, a kutatók igazából ugyanannak a hat nőnek a jelentkezését mutatták meg nekik, csak két példányban: az egyiken a jelentkező hölgy még a súlycsökkentő műtétje előtti fotóval szerepel, ahol körülbelül 38-41 közötti a BMI indexe, a másikon pedig a műtét után képpel, ahol már normális, 22-24-es értékekkel. A jelöltek egyébként hasonló életkorúak is voltak, 29-32 év közöttiek, hogy ez ne lehessen befolyásoló szempont, valamint hasonló végzettséggel és szakmai tapasztalattal is rendelkeztek.

Az eredmények szerint a diák "munkaadók" a vékonyabb jelölteket vették volna fel, és ha egy elhízottabb jelentkező át is jutott a válogatásukon, eleve alacsonyabb kezdő fizetést ajánlottak volna neki. Janet Latner, a vizsgálat vezetője szerint bár a diákok nem valódi munkaadók voltak, de később ők is belépnek majd a munkaerőpiacra, ahol akár vezető beosztásba is kerülhetnek, és a kollégáikkal kapcsolatban kell majd hasonló döntéseket hozniuk.

A tanulmány a Journal of Obesity oldalain jelent meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# elhízás# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk