Fontos hír! Családtámogatási tervek 2014-ben

Szépségápolás
2013. október 21. 12:26
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Mintegy 260-270 ezer háztartás kap több családtámogatást jövőre, mint az idén. Ez összesen mintegy 53 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztérium család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára egy budapesti konferencia megnyitóján.

Fülöp Attila azt hangsúlyozta, a 2014-es költségvetés családbarát lesz. Hozzátette: a családok megerősítésére, támogatására a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a kormány, mert a cél az, hogy a gyerekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot Magyarországon.

Fontos hír! Családtámogatási tervek 2014-ben

Fontos hír! Családtámogatási tervek 2014-ben

Forrás: Sajtóközlemény


Arról is beszélt, hogy a születésszámok fenntartása, illetve az ahhoz kapcsolódó intézkedések már önmagukban is komoly erőfeszítéseket és forrásokat igényelnek.

Emlékeztetett az elmúlt 3,5 év kormányzati intézkedéseire, ezek között a családi adókedvezmény bevezetésére, az egy és kétgyermekes szülőkre való kiterjesztésére, illetve a három és annál több gyereket nevelőknél a támogatások radikális megemelésére.

Elmondta, 2012-ben 1 millió 105 ezer szülő vette igénybe a kedvezményt összesen 184 milliárd forint értékben.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon a gyerekeket nevelő családok döntő többsége élni tud a családtámogatási kedvezményekkel.

Közölte, 2014-től a családi adókedvezmény rendszerét kiszélesítik azzal a céllal, hogy akik eddig csak részben tudtak élni a támogatási lehetőséggel, azok jövőre nagyobb összeget kaphassanak.

A helyettes államtitkár a fontosabb családbarát kormányzati intézkedések között említette a kisgyerekes anyák munkába állásának megkönnyítését, így például azt, hogy annak a munkaadónak, aki kismamát vesz fel az állományába két évig nem kell utána járulékot fizetnie, és a harmadik évben is csak annak a felét.

A háromévesnél fiatalabb gyermekek nappali ellátásáról szólva azt mondta, jelentősen nőtt a bölcsődei és családi napközis férőhelyek száma. Jelenleg nagyjából 50 ezer gyermeket tudnak elhelyezni ezekben az intézményekben.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 20-án jelentette be egy Parlamentben tartott konferencián, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. Azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# Életmód# szociális problémák

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk