Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.11.07 07:04
A pszichológia szerint ezt jelentheti, ha valaki hónapokig törött kijelzővel használja a telefonját
2026.11.07 06:14
Mindössze 20 másodperc is elég lehet a stressz csökkentéséhez – ezt az egyszerű módszert érdemes kipróbálni
2026.11.06 19:54
3 érdekes dolog a balkezesekről, amit valószínűleg még nem hallott
2026.11.06 18:24
Gyakran megfeledkezünk róla, pedig nélküle nem élnénk túl: így jelezhet a test, ha gond van a nyirokrendszerrel
2026.11.06 16:34
Évezredek óta mérgező vizet isznak az Andokban – különleges genetikai alkalmazkodás segítheti az ott élőket
2026.11.06 15:24
1 éve folyik az orrom és hátracsurog a váladék - milyen irányba induljak el? Az orvos válaszol
2026.11.06 14:34
Milyen vitaminokat érdemes szedni 60 felett? Ezeket ajánlják leggyakrabban a szakértők
2026.11.06 13:54
Egy apró csere a panírban: a szakács szerint ettől lehet még ropogósabb a rántott hús bundája
2026.11.06 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat pénteken és szombaton