Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.09.24 14:34
Egyszerre veszi be az összes vitaminját? Nem biztos, hogy ez jó ötlet!
2026.09.24 13:54
Nemcsak az számít, mit eszik és mennyit mozog: egy kutatás szerint ez a dolog szorosan összefügg a várható élettartammal
2026.09.24 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat csütörtökön és pénteken
2026.09.24 12:24
Túlságosan szétfolyik a tükörtojás fehérje? Egy furcsa hozzávaló segíthet formásabbá tenni
2026.09.23 19:54
Ezért üti ki jobban az alkohol, ahogy telnek az évek
2026.09.23 18:24
Amikor a művészet a testre is hat: szédülés és heves szívverés a múzeumban – ilyen a Stendhal-szindróma
2026.09.23 16:34
Okostoll, inzulinpumpa vagy pen? Új videó segít eligazodni az inzulin beadásában
2026.09.23 15:24
Lehet közel egymáshoz a tüdőszűrés és a mammográfia időpontja? Az orvos válaszol
2026.09.23 14:34
Nem szereti megünnepelni a születésnapját? Ezt árulhatja el Önről