Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.09.27 06:14
Ötven évig nem tudták, mi áll mögötte: egy új emberi vércsoportrendszert azonosítottak
2026.09.26 20:38
Ezekre a zenékre lehet újraélesztést végezni: a megfelelő ritmus életet menthet
2026.09.26 18:24
Így ad áttétet a rák: a daganatsejtek több akadályon át jutnak el más szervekbe
2026.09.26 16:34
A gyermekkori traumák három generáción át is nyomot hagyhatnak – ezt mutatja egy új magyar kutatás
2026.09.26 15:24
Terhesség alatt jelentkező folyásnak és viszketésnek mi lehet az oka? Az orvos válaszol
2026.09.26 14:34
Ötvenéves kor után gyorsabban öregedhet a teste – ám ezek a szervek korábban kezdik
2026.09.26 13:54
Mezítláb vagy papucsban jár otthon? Ezt árulhatja el Önről ez a hétköznapi szokás
2026.09.26 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat szombaton és vasárnap
2026.09.26 12:24
A szívroham és a stroke magasabb kockázatára is figyelmeztethetnek ezek a szem körüli foltok