Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.09.26 10:54
Ezt a hibát rengeteg gazdi elköveti kutyasétáltatás közben – kedvencét is veszélybe sodorhatja vele
2026.09.26 09:24
Magas szemnyomás: ezek a jelek utalhatnak arra, hogy baj van
2026.09.26 08:04
Miért okozhat hányingert a migrén? Nem mindig a fejfájás a roham legkellemetlenebb tünete
2026.09.26 07:04
Ez az ártatlannak tűnő szülői szokás hosszú évekre megmérgezheti a testvérek kapcsolatát
2026.09.26 06:14
13 demenciamentes évet nyerhet, ha ezt a 3 dolgot elkerüli
2026.09.25 19:54
Jobban öregedhet, ha van "nagymama-hobbija"? Ezt találták a kutatók
2026.09.25 18:24
Miért nem tudja kidobni a gyermeke régi rajzait? A papírlapoknál sokkal többet őriz
2026.09.25 16:54
800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika
2026.09.25 16:34
Az emberi beszéd a kutyák agyát is alakítja