Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.07.31 19:54
A haldoklás 11 gyakori jele: így változik meg a szervezet az élet utolsó szakaszában
2026.07.31 18:24
Így változik a viselkedés, amikor Alzheimer-kór kezdődik – egy neurológus elárulja a legelső jeleket
2026.07.31 16:34
Meghalt Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János felesége
2026.07.31 15:24
A füle többet árul el az egészségéről, mint gondolná – ezeket a jeleket ne hagyja figyelmen kívül
2026.07.31 14:34
Ekkor a legegészségesebb WC-re menni – tényleg a reggeli székletürítés a legjobb?
2026.07.31 13:54
Így csökkentheti a kortizol szintjét gyógyszerek nélkül
2026.07.31 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat pénteken és szombaton
2026.07.31 12:24
A testének ezt a részét szinte mindenki elfelejti bekenni – pedig itt gyakran alakul ki melanóma
2026.07.30 19:54
Amikor a máj feladja a harcot: ezek a figyelmeztető jelek komoly problémákat jelezhetnek