Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.07.20 13:54
A 8-8-8 szabály lehet a hosszú élet egyik titka – orvos szerint az agyat és a szívet is védi
2026.07.20 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat hétfőn és kedden
2026.07.20 12:24
Annyira boldog volt, hogy kórházba került emiatt a 65 éves nő
2026.07.17 19:54
Ez az 5 népszerű alvási tanács akár ronthat is az álmatlanságon
2026.07.17 18:24
Mi történik az aggyal a halál előtt? Egy neurológus egy szokatlan jelenségről beszél: "Mint egy utolsó csók"
2026.07.17 16:34
Sem az ecet, sem a szódabikarbóna: : ezzel az olcsó szerrel eltüntetheti a sárga foltokat a párnáról
2026.07.17 15:24
Vajon hogy lehetne legyőzni a fehérköpeny szindrómát? Az orvos válaszol
2026.07.17 14:34
Este is ehet gyümölcsöt? Nem mindegy, mit választ lefekvés előtt
2026.07.17 13:54
7 figyelmeztető jel, amikor a gyermeket azonnal orvoshoz kell vinni – ilyenkor nem szabad másnapig várni