Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.11.02 16:34
Évek helyett hónapok? Így rövidítenék le a protézisműtétek várólistáját
2026.11.02 15:24
Nagy változás jön a boltokban: a kassza már azt is észreveheti, ha lejárt az élelmiszer
2026.11.02 14:34
Azt hitte a 41 éves nő, hogy sérve van - néhány órával később megszületett a kisfia
2026.11.02 13:54
Két varjú megcsinált egy klasszikus pszichológiai tesztet - az eredmény kellemetlen az emberre nézve
2026.11.02 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat hétfőn és kedden
2026.11.02 12:24
Nem mindegy, mennyi só kerül a tésztafőző vízbe – a séf szerint ezen sok múlik
2026.10.30 19:54
Mi jár egy haldokló ember fejében? A pszichológus szerint ezt sok hozzátartozó félreérti
2026.10.30 18:24
Az Alzheimer-kór korai jelei, amelyeket sokan figyelmen kívül hagynak – neurológusok figyelmeztetnek
2026.10.30 16:34
Már a DNS előtt is létezhetett öröklődés – magyar kutatók mutatták meg, hogyan