Óriási mellei miatt zaklatták a fiatal nőt és segítséget sem kapott – ilyen az élet a gigantomastia-val
Van, amikor a nagy mellek már az egész életre hatással vannak.
Vannak testi változások, amelyekről azt hisszük, a kamaszkor természetes velejárói. És vannak olyanok, amelyek már gyerekként is túlmutatnak azon, amit egy szervezetnek „el kellene viselnie”. A fiatal nő, Summer története ez utóbbiakról szól: egy ritka, sokáig félreértett betegségről, amely nemcsak a testét, hanem az egész életét meghatározta.
Gyerekkor, amely túl gyorsan véget ért
Summer alig volt hétéves, amikor először szembesült azzal, hogy a teste másként reagál a növekedésre, mint kortársaié. Olyan mértékű mellnövekedés indult el nála, amely már kisiskolásként is feltűnő volt – annyira, hogy nem talált megfelelő ruhát, és kölcsön melltartóra szorult. Miközben a teste egy része rohamosan változott, ő maga még gyerek volt, minden értelemben.
- Úgy éreztem, mintha nem is engem látnának, csak a testemet – idézi fel a brit Metro-nak. A figyelem, amit kapott, nem volt sem kedves, sem ártatlan.
Amikor a növekedés nem áll meg
Fiatal felnőttkorára Summer testmagassága alig haladta meg az 150 centimétert, miközben a mellei mérete extrém tartományba került. Az orvosok végül egy ritka diagnózist állítottak fel: gigantomastiát, amely a makromasztia súlyos formája. Ez az állapot nem egyszerűen nagy melleket jelent, hanem kontrollálatlan, gyors szövetszaporulatot, amely akár hónapok alatt több kosárméretnyi növekedést is okozhat.
- Volt olyan év, amikor tíz méretet ugrottam – mondja. A mellkasát terhelő súly mára meghaladja a 25 kilogrammot, ami folyamatos fájdalmat, mozgáskorlátozottságot és fáradtságot okoz.
Iskola, ahol nem a tanulás volt a fő probléma
A fizikai terhek mellett a lelki következmények is hamar jelentkeztek. Summer iskolai éveit végigkísérte a zaklatás: gúnyos megjegyzések, szexualizált beszólások, fegyelmezések olyan ruházat miatt, amelyről ő maga sem tehetett.
Egy alkalommal egy tanár felszólította, hogy takarja el magát, majd az igazgatóhoz küldte illetlen megjelenés miatt – mindezt egy nyári napon, amikor egyszerűen nem volt olyan ruha, amely ne feszült volna rajta.
- Azt éreztem, hogy engem büntetnek azért, ami a testemmel történik – fogalmaz.
Orvosról orvosra járt, válaszok nélkül
A gyors mellnövekedés miatt kamaszkorától rendszeresen fordult orvoshoz, de sokáig minden panaszt a pubertás számlájára írtak. Később, amikor a problémák már nyilvánvalóan túlmutattak a normál fejlődésen, új akadály jelent meg: a BMI.
Bár Summer testsúlya döntően a mellszövetből adódott, hivatalosan túlsúlyosnak, sőt kórosan elhízottnak minősítették. Ez lett az oka annak is, hogy a közfinanszírozott egészségügy elutasította a mellkisebbítő műtétet.
Amikor a „fogyjon le” tanács többet árt, mint használ
Az ismétlődő testsúlyra vonatkozó megjegyzések súlyos következményekkel jártak. Summer étkezési zavarral küzdött, veszélyesen lefogyott, miközben a mellmérete alig változott. A számok nem követték a valóságot, ő mégis egyre inkább elhitte, hogy vele van a baj.
Csak évekkel később, egy mellben tapintott csomó miatt végzett kivizsgálás során mondta ki végre egy szakorvos: ez az állapot nem normális, és műtéti megoldásra lenne szükség. A remény azonban rövid életű volt – a beavatkozást ismét elutasították.
Mindennapi élet fájdalomban
Ma Summer állandóan orvosi fűzőt visel, amely nélkül járni is nehéz számára. A legegyszerűbb házimunka is fájdalmat okoz, sportolni nem tud, futni soha nem futott. Az úszás az egyetlen mozgásforma, amely ideiglenes megkönnyebbülést ad – a vízben ugyanis megszűnik a súly.
A megfelelő melltartó ritka és rendkívül drága, a hétköznapi ruhavásárlás szinte lehetetlen.
- Amikor kilépek a medencéből, az egész súly egyszerre tér vissza. Olyankor érzem igazán, mennyire egyedül vagyok ezzel.
Mit jelent a makromasztia és a gigantomastia?
A makromasztia a mellek kóros megnagyobbodását jelenti, amely főként serdülőknél fordul elő, és hát-, váll- valamint nyakfájdalommal, bőrproblémákkal, mozgáskorlátozottsággal járhat. A gigantomastia ennek ritka, súlyosabb formája, amikor a növekedés gyors és kontrollálatlan.
Az ok sok esetben ismeretlen, a diagnózis a kórtörténet és a fizikális vizsgálat alapján történik. A kezelés gyakran sebészi, de az ellátáshoz vezető út – ahogy Summer története is mutatja – hosszú és küzdelmes lehet.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!