Magyarországon aggasztó tendencia, hogy az elhízás egyre fiatalabbakat érint: már az általános iskolások között is minden negyedik gyermek túlsúlyos, közben egyre jobban terjed az alultápláltság is.
Egy magyar kutatás szerint a pénzügyi ismeretek átadásában a család szerepe mellett az iskola is egyre fontosabbá vált és már az iskola a legfőbb forrása a pénzügyi ismereteknek.
nyári vakáció után a tanévkezdés nemcsak logisztikai kihívás, hanem komoly érzelmi-pszichés átállást is jelent – nemcsak a gyereknek, hanem a szülőknek is.
Az első osztály kezdete az egész családnak nagy kaland. Izgatottság, büszkeség, várakozás, de akár egy kis szorongás is keveredhet a szülőkben és a gyerekekben egyaránt, amikor kiválasztjuk az első iskolatáskát és a hozzá passzoló kedvenc mesehősös tolltartót. Ez az átmenet sok-sok változást hoz a gyerekek mindennapjaiba, így fontos, hogy közösen is készüljünk erre az időszakra.
A szülők támogató hozzáállása és szakemberek bevonása kulcsfontosságú a szorongás kezelésében és a nehézségek leküzdésében.
A pszichológusok elmondják, hogyan kezelhetjük az első osztállyal járó változásokat.
Hajós István biztonsági szakértő szerint érdemes időben felkészíteni a gyerekeket az iskolakezdéssel járó vészhelyzetekre.
Itt az újabb koronavírus oltási akció: az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására. Azok élhetnek vele, akik bármely okból az interneten nem tudnak időpontot foglalni.