Feszülő érzés a szem mögött: ez okozhatja
Lehet, hogy csak egy fárasztó nap áll mögöttünk, de az is előfordulhat, hogy a testünk fontos jelzést küld. Ne legyintsünk rá, inkább nézzük meg, mi minden állhat a szem mögötti nyomó érzés hátterében, és mikor érdemes szakemberhez fordulni.
Sokan ismerhetik azt a furcsa, tompa nyomást vagy húzódó érzést a szem mögött, amit nehéz pontosan körülírni, de mégis zavaróan jelen van.
„A szem mögötti nyomás soha nem egyértelmű tünet. Lehet ártalmatlan, de akár komoly betegség jele is. A legfontosabb, hogy ne bagatellizáljuk el” – mondja Dr. Lendvai Zsanett, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa.
Összegyűjtöttük, milyen okok húzódhatnak meg a szem mögötti feszülés mögött, és mikor kell komolyan vennünk a tüneteket.
1. Túl sok idő a képernyő előtt – a digitális szemfáradtság
Napjainkban szinte folyamatosan képernyőt nézünk: munka közben, otthon és a tömegközlekedésen is. Nem csoda, hogy a szemünk egy idő után „jelez”. A hosszú ideig tartó koncentrálás, a kevés pislogás és a rosszul beállított fényerő mind hozzájárulhat a feszüléshez. Leggyakrabban homályos látás, szemszárazság és a szem vörössége lesz a panasz.
Tartsunk többször pihenőt, próbáljuk ki a 20-20-5 szabályt! 20 percenként nézzünk 20 másodpercig, egy 5 méteres távolságra elhelyezkedő tárgyra. Esetleg masszírozzuk át a szemhéjakat, az is sokat enyhíthet a nyomásérzésen.
2. Fejfájás – migrén vagy tenziós típus
Sokan tapasztaltuk már, milyen az, amikor szorít, lüktet vagy fáj a fejünk, és vele együtt a szemünk is. A fejfájás sokféle lehet, a migrén igen erőteljes, gyakran jár látászavarral, például villogó fényekkel vagy cikcakkvonalakkal. Az általános állapotunk is nagyon rossz lehet. Ha oldódik a fájdalom, a fent említett tünetek is elmúlnak.
3. Arcüreggyulladás – ha a nyomás nem múlik
Ez az egyik leggyakoribb fizikai oka a szem mögötti feszülésnek, különösen akkor, ha azt fejfájás, orrdugulás vagy enyhe hőemelkedés is kíséri. Az arcüregek gyulladása nyomást gyakorolhat a szemüreg mögötti területre, ami kellemetlen érzést válthat ki.
Komolyabb gyulladás esetén a szemgolyó vörössége, fájdalma, mozgászavara is előfordulhat, ilyenkor mindenképp orvoshoz kell fordulni.
4. Pajzsmirigy-túlműködés (Graves-kór)
A Graves-kór egy olyan állapot, amely során a pajzsmirigy túlműködése miatt megnagyobbodnak a szem mögötti szövetek, kötőszöveti gyulladás jellemző. Ez a szemgolyó előredomborodását, szemszárazságot, és a szemmozgás nehézségét okozhatja, súlyos esetben a látóidegre is nyomást gyakorolhat a szövettöbblet. Legenyhébb formában elegendő lehet a panaszok enyhítésére a rendszeres műkönnyhasználat.
5. Fogfájás – ha a baj nem is a szemünkből indul
Meglepő, de egy gyulladt vagy szuvas fog is okozhat fájdalmat a szem mögött. Ez az úgynevezett kisugárzó fájdalom, amikor az agy „összekeveri” a fájdalom eredetét, és máshol – például a szem környékén – jelzi azt. Ha lüktető fájdalmat érzünk a felső állkapocs környékén, és közben nyomást tapasztalunk a szem mögött is, érdemes fogorvost felkeresni.
6. Arcsérülések – sport vagy baleset után
Egy ütés az arcon vagy a szem környékén nemcsak kívül okozhat látható sérülést. A szem mögötti szövetek, izmok és idegek is megsérülhetnek, akár komolyabb következményekkel. Mindenképp javasolt ilyen esetben szemészeti ellenőrzés.
Mit tegyünk, ha valamelyik felsorolt tünetegyüttest tapasztaljuk?
A szem mögötti feszülés gyakori, mégis sokszor félvállról vett tünet, pedig fontos jelzése lehet annak, hogy a szemünk (vagy az idegrendszerünk) pihenőért kiált. „Ne halogassuk a szemészeti vizsgálatot, ha a panaszok tartóssá vagy zavaróvá válnak. A szakember számára a tünetek sokkal egyértelműbbek, és a megoldás valószínűleg gyors javulást hoz majd” - tanácsolja Dr. Lendvai Zsanett.
Összegzés
- A szem mögötti nyomódó érzés különböző okokra vezethető vissza, és jelentős odafigyelést igényel.
- A hosszú képernyőidő, a fejfájás és az arcüreggyulladás gyakran felelős a tünetekért.
- A Graves-kór és a fogászati problémák is okozhatnak szem mögötti fájdalmat.
- Fizikai sérülések is befolyásolhatják a szem körüli szöveteket és idegeket.
- A tartós vagy zavaró szemproblémák feltétlenül szakorvosi vizsgálatot igényelnek.
Ezek a tünetek jelezhetik azt, hogy a cukorbetegség már a szemét is el kezdte tönkretenni
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!