Urzinol
Egyszerű szabályok, amelyeket betartva elkerülhetjük a felfázást
A nevével ellentétben a nőknél gyakori felfázás nem a hideg következménye, sőt: éppen a forró, szerelmes pillanatok után jelentkeznek leggyakrabban a hólyaghurut tünetei. Kis odafigyeléssel azonban a honeymoon cyctitis, azaz a nászutas betegség megelőzhető.
Ezt ajánlják a szakorvosok a felfázásra az új irányelvek szerint
A baktériumfertőzés okozta hólyaghurut kezelésének hagyományos módja az antibiotikumkúra, amely azonban elkerülhető, ha a felfázás korai szakaszában természetes gyógymódokat alkalmazunk – erre vonatkozóan két hazai szakorvosi társaság egyetértésével született ajánlás.
Legnépszerűbb
-
Női bajok
Az intim együttlétet követő felfázásos tünetek sok nő életét keserítik meg. Az egyéni hajlam is sokat számít, ugyanakkor pár okos praktikával akár meg is előzhetjük a bajt!
-
PR
Jó estét, nyár, jó estét, szerelem! Újra itt a vakáció, és az ember lánya nagy elánnal vetné bele magát a romantikus együttlétekbe a partnerével. Van pár szabály, amit érdemes betartani a testi együttléteink során, hiszen az aktus után viszonylag gyakori a hólyaghurut.
Antibiotikum helyett: ez a gyógynövény segíthet, ha felfáztunk (x)
A nőknél igen gyakori felfázást a húgyhólyagba jutó és ott elszaporodó baktériumok okozzák, a probléma kezelésére általában antibiotikumkúrát javasol az orvos. Pedig van más alternatíva: a komplikációmentes hólyaghurutot a szervezet magától is képes legyűrni – főleg, ha ehhez támogatást is kap a fertőzés korai fázisában.
Ez az oka, ha gyakran tapasztalunk hólyaghurutot az együttlét után
A felfázás nemcsak a hideg, hanem az igazán forró pillanatok következménye is lehet. Mutatjuk, mit kell tudni a nemi együttlétek során kialakuló hólyaghurutról, és hogyan tehetünk ellene.
Nem csak egy felfázás: a hólyaghurut népbetegség
Van náthaszezon, influenzajárvány, Covid-hullám. Természetesnek vesszük, hogy ilyenkor tömegek betegszenek meg ezekben, de azért igyekszünk felkészülni rájuk, megelőzni a megbetegedést. Van azonban egy fertőzés, a hólyaghurut, amelyre mindaddig legyintünk, ameddig meg nem tapasztaljuk magunk is, milyen kellemetlen, fájdalmas tünetekkel járhat.
Ezt kell tudni a felfázásról: kiket érint, hogyan alakul ki, mik a tünetei
A hétköznapokban csak felfázásként emlegetett hólyaghurut, más néven cisztitisz a húgyhólyag gyulladását jelenti, amelyet leggyakrabban baktériumok okoznak. A hólyaghurut tünetei közé tartozik a gyakori vizelési inger, a vizeletürítés közbeni égő érzés. A véres vagy zavaros vizelet, a kismedencei fájdalom és láz olyankor jelentkezik, amikor a fertőzés a felső húgyutakat is érinti.
Változókor és hólyaghurut: mutatjuk az összefüggést (x)
A menopauzával számos változáson megy át a testünk, amiről sokszor félünk beszélni. Egyebek között emiatt kevésbé köztudott tény, hogy a változókorban fogékonyabbá válhatunk a húgyúti fertőzésekre. Mutatjuk, mi áll a jelenség hátterében.
Ezt talán még ön is rosszul tudja a felfázásról (x)
Sokszor a leggyakrabban előforduló egészségi problémákkal kapcsolatban kering a legtöbb félinformáció a közbeszédben. Most a felfázást vesszük górcső alá – mutatjuk, tényleg a hideg okozza-e, illetve, hogy mit tehetünk a kellemetlen panaszok esetén.