Ezeket látta már?

Vakolás közben elektromos vezetékhez ért a mester Ófehértón, a szomszédok tettére nincsenek szavak

baleset, omsz, mentők, kamion

A 35 éves mester egy idős néni házát vakolta.

"Egy idős hölgy házán dolgozott Ófehértón az a 35 év körüli férfi, aki a létrán állva, vakolás közben véletlenül egy elektromos vezetékhez ért. A sérült rögtön lezuhant, amit a házban szorgoskodó asszony is meghallott, kiszaladt a kertbe, majd segítségért kiáltott." - olvasható az OMSZ közösségi oldalán közzétett posztban.

A bejegyzésből kiderült, hogy a nő szomszédságában lakó menye azonnal a férfi segítségére sietett, mentőt hívott és rutinos mentésirányító instrukciói szerint megvizsgálta, de ekkor már nem lélegzett. Az elszánt asszony rögtön megkezdte az újraélesztést a telefonos utasítások alapján, amihez szinte a teljes szomszédság csatlakozott. Egymást váltva küzdöttek a férfi életéért, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához