Három újszülött halt meg a mainzi klinikán!

Vizsgálat
2010. augusztus 26. 10:46
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Két napon belül három csecsemő halt meg a mainzi egyetem klinikáján, a tragédiát feltehetően baktériummal fertőzött tápoldat okozta.

A klinika gyermekosztályának intenzív részlegében gondozott csecsemők mindegyike koraszülött volt. Ketten közülük még hétfőn, a harmadik kedden reggel halt meg. Az utóbbi a terhesség 24. hetében látta meg a napvilágot, nagyon kicsi születési súllyal.

Három újszülött halt meg a mainzi klinikán!

Három újszülött halt meg a mainzi klinikán!

Forrás: MTI


Az első vizsgálatok megállapították, hogy bélbaktériumok voltak a koraszülött, igen kis súlyú és gyenge immunrendszerű csecsemők táplálására használt infúzióban. Az még nem tisztázódott, hogy valóban e baktériumok okozták-e a kis páciensek halálát. Rajtuk kívül további nyolc újszülött fertőződött meg, az ő állapotuk azonban kedd reggel óta fokozatosan javul.

Az ügyészség szakemberei azt vizsgálják, vajon a baktériumok már benne voltak-e az intenzív osztályra érkező infúziós oldatban, amelyet az intézmény saját gyógyszertára állít elő, vagy pedig az osztályon kerültek bele abba.

A tragikus eset nyomán vita kezdődött a német kórházakban uralkodó higiéniai előírásokról. Alapvető probléma ugyanis, hogy Németországban nem léteznek általános, minden kórházra, klinikára érvényes rendszabályok. Az egészségügy német földön a tartományok hatáskörébe tartozik, ennek megfelelően a tisztasági előírások is tartományról tartományra változnak.

Philipp Rösler szövetségi egészségügyi miniszter a mainzi csecsemőhalálok nyomán bejelentette: a tartományi miniszterekkel esedékes következő tanácskozáson elő fogja terjeszteni az egységes higiéniai szabályozást célzó elképzelését.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# bakteriális fertőzés# diagnózis# fertőző betegség# gyermekbetegség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk