Kevés olyan terület van, ahol annyi egymásnak ellentmondó információ kering, mint a szoptatás és a babatáplálás. Ahhoz, hogy egy kismama sikerrel tudja szoptatni kisbabáját nemcsak a megfelelő információkra, de a család, az egészségügyi dolgozók (kiemelten a gyermekorvos és a védőnő), továbbá a társadalom támogatására is szükség van. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabbakat, amit a szoptatásról feltétlenül tudni kell.
A nők testsúlyától függetlenül hatásos az esemény utáni tabletta - jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
A magzat fiziológiás “transzplantátum”, azaz olyan, mint egy átültetett szerv, amelyről tudjuk, hogy a legnagyobb veszély a szerv kilökődése. A természet csodája, hogy egy immunológiai értelemben félig “idegen” magzat egyáltalában megtapad a méhben és később pedig nem minden esetben lökődik ki. Prof. Balázs Csaba endokinológus írása e védelem immunológiai és hormonális okait összegzi.
Válogatós, rossz evő gyerekek mellett folyamatos az aggódás, vajon minden, a fejlődésükhöz fontos tápanyagot megkap-e a szervezetük. Az egészséges táplálkozás követése sem mindig egyszerű feladat gyermekeknél. Dr. Hidvégi Edit gyermek gasztroenterológussal, a Budai Allergiaközpont orvosával néhány gyakori, a témához kapcsolódó kérdést veszünk sorra.
Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá válik.
A mentális betegségek 33 százalékkal nagyobb eséllyel alakulnak ki a meddőséggel küzdő nők gyermekeinél, mint azoknál, akiknél ilyen előzmény nem volt - derült ki a témában született eddigi legátfogóbb kutatásból.
Amennyiben teljesen nyilvánvaló, hogy egy anyának egészségkárosult, fogyatékos gyermeke született, a törvénynek engedélyeznie kellene, hogy az orvosok a szülők engedélye nélkül az újszülött életének befejezéséről döntsenek - állítja Miroslav Mitlöhner, a Hradec Králové-i egyetem mellett működő szociális intézet igazgatója, a munkaügyi és népjóléti miniszter tudományos tanácsának tagja egy szaklapban megjelent írásában.
Miért javasolt a tervezett teherbeesés előtt a vércukorszintet ellenőriztetni? Szükséges-e terhesség alatt módosítani a kezelést? Hogyan ismerhető fel a terhességi diabétesz? Milyen kockázatokat rejt a fel nem ismert cukorbetegség? A kérdésekre dr. Bibok György diabetológus, az Endokrinközpont főorvosa ad válaszokat.