A magas koleszterinszint károsíthatja a termékenységet és késleltetheti a fogamzást - jelentette be új tanulmányának eredményeit az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH).
Egy női nemi hormon segíti elő a babák korai nyelvi készségeinek fejlődését - jelentette be felfedezését a Würtzburgi Egyetem.
A várandósok körében több a súlyos autóbaleset, mint a többi nő esetében: a terhesség második harmadában jelentősen megnő a súlyos balesetek kockázata - derült ki egy kanadai kutatásból.
Először 2007-ben találkoztak, 2009-ben jöttek össze, 2011-ben házasodtak, 2012-ben pedig már jött is a baba. Fegyverneki Zsófia és Zoltán története – mondjuk úgy – elég szokásosan indult, de nem annyira szokásosan folytatódott. Alighogy kiderült, hogy Zsófi kisbabát vár, nyilvánvalóvá vált az is, hogy valami nincs rendben.
Azoknál a nőknél, akik szoptattak, körülbelül 40 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki 2-es típusú cukorbetegség, mint azoknál, akik nem - derült ki egy hosszú távú német vizsgálatból.
A babavárás az emberi élet egyik legnagyszerűbb és legmisztikusabb időszaka. A nőből anyává válás rettentően sok boldogsággal, örömmel, várakozással telik. Ahhoz, hogy az öröm valóban öröm maradjon, fontos odafigyelnünk a baba és a mama életét veszélyeztető kockázatokra is. Egyik ilyen a terhességhez kapcsolódó halálesetek egyik leggyakoribb oka a trombózis és a következményes embólia.
Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak kedden Budapesten. A speciális járműveket adományokból és a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból vásárolta az alapítvány.
Július 1-jén lép életbe az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szülésznők dokumentáltan végezhessenek terhesgondozást Magyarországon - mondta Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) szülésznői szekciójának elnöke a pénteken Nyíregyházán kezdődött XXII. Országos Szülésznői Konferencián az MTI-nek.