Ezeket látta már?

Segítségnyújtás Ukrajna

7 tipp, mire figyeljen, ha ételt, italt visz a menekülteknek

segítségnyújtás Ukrajna, Ukrajna, menekült, adomány

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége összeállított egy rövid listát, amit érdemes figyelembe venni, amikor étellel, itallal kínáljuk az Ukrajnából érkező menekülteket.

A rendkívüli élethelyzetbe került, sokszor traumatizált emberek, köztük gyermekek esetében a következőket tartsuk szem előtt vendéglátóként vagy adományozóként.

1. A folyadékot pótoljuk először!

A tizenórás vonatút után az egyik legfontosabb az azonnali folyadékpótlás. Ugyanakkor az elveszett folyadékmennyiséget nem lehet egyszerre visszapótolni, lényeges a fokozatosság. Adjunk inkább több, kisebb, maximum félliteres kiszerelésű folyadékot a kezükbe. Most az sem baj, ha nem csak vizet viszünk, nyugodtan kínálhatunk egyéb italokat, például gyümölcsleveket, a változatosság ez esetben is jól jöhet.

2. Válasszuk a bolti terméket!

Az adományozásnál is alapvető az élelmiszerbiztonság. Bár a házi kosztnak nincs párja, most inkább a boltban kapható termékekkel segítsünk! Ezek jól és hosszan tárolhatók, minden fontos információ a címkéjükön van, és a külföldről érkezőknek is ismerősebbek lehetnek, kevésbé lesznek ezekkel bizalmatlanok.

3. Gondoljunk a praktikumra!

Miután a kapott élelmiszereket jellemzően nem egy felszerelt háztartásban fogják elfogyasztani, figyeljünk rá oda, hogy könnyen lehessen velük bánni. Jók lehetnek a fóliával lezárt készételek vagy a nyitófüles konzervek, a szívószálas gyümölcslevek, félliteres ásványvizek, becsomagolt bolti szendvicsek és egyszemélyes snackek, amelyeket adott esetben tovább is tudnak vinni magukkal. A gyümölcsöket, zöldségeket ne mossuk meg előre!

4. Csak olyat adjunk, amit magunk is szívesen elfogyasztanánk!

Ügyeljünk a szavatossági, illetve minőségmegőrzési határidőre, válasszuk azokat a termékeket, amelyek tovább fogyaszthatók, hiszen lehet, hogy majd csak később osztják ki. Csak hibátlan és tiszta élelmiszereket adjunk másoknak! Gondoljunk arra is, hogy a különleges, megosztó ételeknek most kevesebb hasznát veszik, inkább olyanokat vigyünk, amiről tudható, hogy a többség szereti.

5. Ügyeljünk a tárolásra!

Lehetőleg olyan élelmiszert vigyünk, ami nem igényel feltétlenül hűtést. Semmiképpen ne adjunk mélyhűtött vagy fagyasztott terméket, mert a kiolvadás után azokat azonnal el kell fogyasztani, visszafagyasztani pedig már nem szabad őket. Hosszabb távra inkább tartós élelmiszereket adományozzunk, amelyek jól szállíthatók és hűtés nélkül is eltarthatók!

6. Vegyük figyelembe a menekültek táplálkozási szokásait!

Ukrajna több mint 60 százaléka pravoszláv, azaz ortodox vallású. Ők sokkal inkább betartják a böjti előírásokat, mint a többi keresztény felekezet, kiváltképp baj esetén, mert a böjt számukra nem csak megtisztulást, hanem könyörgést is jelent. A pravoszlávok évente közel 200 napot is böjtölnek a három nagy ünnepük idején. Az ortodoxiában a nagyböjt 48 napig tart: idén március 7-én kezdődött és közvetlenül húsvét előtt ér véget. Ilyenkor sokan nem csak húst, hanem semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyasztanak. Tehát vajat, tojást, tejet vagy halat sem, ezért kérnek többen a vegetáriánus szendvicsből.

A nagyböjt második és hatodik hetétől a száraz étkezést (ihat vizet, fogyaszthat kenyeret, sót, diót, mézet, nyers gyümölcsöt és zöldséget, szárított gyümölcsöt) hétfőn, szerdán és pénteken írják elő. Olaj nélküli meleg étel kedden és csütörtökön, szombaton és vasárnap pedig olajjal történő meleg étel megengedett. A nagyböjt utolsó hetében (nagyhét) száraz étkezést tartanak: nagypénteken nem lehet enni.

7. Gondoljunk a lelkiállapotukra!

Semmiképpen ne erőltessük az evést, hiszen stresszes, nem egyszer sokkos állapotban lévő emberekről van szó. Hívjuk meg az asztalodhoz őket, de tartsuk tiszteletben, ha mégis inkább külön étkeznének. Tegyük világossá, hogy melyek azok az élelmiszerek, amelyeket nekik szántunk, amikből nyugodtan, akár kérdezés nélkül is vehetnek.

Adománykuponokkal is segítheti az ukrajnai menekülteket- olvasson tovább!

Feltétlenül tudjuk meg, hogy van-e valakinek közülük ételallergiája laktózérzékenysége stb. A kisgyermekek étkezését bízzuk a szülőkre, vagy a velük érkező felnőttekre. Ha egy kis csokival, nápolyival vagy túrórudival szeretnénk őket jobb kedvre deríteni, ahhoz is kérjük ki a szülők engedélyét.

Forrás: MDOSZ