Ezeket látta már?

A mentősök szállással is segítenek az Ukrajnából menekülő családoknak

Ukrajna, háború, menekültek, segítség, mentő, OMSZ

Az ukrán-orosz háború elől menekülő családok igénybe vehetik az OMSZ hajdúszoboszlói és balatonszemesi üdülőjét.

Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója bejelentette, hogy felvették a kapcsolatot a Beregszászi Mentőszolgálattal, és bajtársaikat támogatásukról biztosították. Ezen kívül az OMSZ megnyitja a balatonszemesi és hajdúszoboszlói üdülőjét a háború elől menekülő családoknak.

Segítsen a háborús menekülteken: így cselekedhet még ma! Olvasson tovább!

A kormány február 24-én éjjel rendeletben menedékesként ismerte el az Ukrajnából menekülő emberek túlnyomó többségét. Ez egy, a menekült státusztól eltérő, ideiglenes, gyorsan adható védelmi forma, amiről a főbb tudnivalókat az alábbiakban összegezzük. A magyar mellett a tájékoztatónak az angol, orosz és ukrán változata is elkészült.

Kire vonatkozik?

Ez a védelem azokra vonatkozik, akik ukrán állampolgárok és Ukrajnából menekülnek Magyarországra.

Azokra is vonatkozik, akik nem ukrán állampolgárok ugyan, de jogszerűen (például ukrán tartózkodási engedéllyel vagy vízummal) tartózkodtak Ukrajnában. Most ők is megkapják Magyarország védelmét.

Átmeneti szállás, tartós élelmiszer, adomány: így segíthet civilként Ukrajnának!

Hogyan lehet igazolni, hogy valaki jogosult a védelemre?

Először is kérni kell, hogy neki Magyarország nyújtson védelmet. Ekkor egy eljárás indul, amit az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak 45 napon belül le kell folytatnia. Ebben az eljárásban azt kell igazolni, hogy aki védelmet kér, ő ukrán állampolgár, vagy nem ukrán állampolgár, de jogszerűen lakott Ukrajnában. Ezt különböző okmányokkal, igazolványokkal lehet a legkönnyebben megtenni. Fontos azonban, hogy akkor is megkaphatja a védelmet valaki, ha nincs semmilyen okmánya – ekkor azonban valószínűleg egy hosszabb meghallgatással kell számolnia, ahol részletesebben kérdezi majd meg a hatóság, hogy honnan érkezett.

Bejöhet valaki Magyarországra úgy is, hogy nincs útlevele?

A jelenlegi helyzetben Ukrajna irányából ezt lehetővé kell tenni. Addig állhat fent ez a védelem, ameddig a kormány szerint fennáll ennek a speciális védelemnek az oka. A kormány rendelete, amivel menedékesként ismeri el az Ukrajnából menekülőket, jelen állás szerint június 1-ig maradhat hatályban. Ez azonban a következő időszakban könnyen változhat.

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához