Ezeket látta már?

Edzés horkolás ellen? Ezeket a gyakorlatokat próbálja ki!

Nyelvtorna, toroktorna horkolás ellen alvászavar, alvási apnoé

Nyelvtorna és toroktorna? Létezik, és hatásos is lehet horkolás ellen!

Ha valaki rendszeresen horkol, vagy a horkolás nem múlik el néhány napon belül, érdemes alaposabban utánajárni, mi okozza. Addig is összegyűjtöttünk néhány bevált, házi praktikát horkolás ellen.

1. Tornázzunk!

A horkolás elleni gyakorlatsort Dr. Mike Dilkes, a londoni Hospital of St. John and St. Elizabeth klinikai sebésze állította össze, ami problémamentes alvást ígér egész éjszakára. Állítása szerint a legtöbb horkolás némi edzéssel megszüntethető, méghozzá a nyelv és a torok háromlépcsős gyakorlatával.

A gyakorlatsor a nyelv edzésével kezdődik. A nyelvkörzés során először vissza kell húzni a nyelvet a szájpadlásig, majd előre tolni, megérintve a metszőfogak belső oldalát.

Dilkes útmutatója szerint második lépésként nagyra kell nyitni a szájat, melynek következtében megnyúlik a szájpadlás. Ezt a pozíciót legalább 20 másodpercig kell kitartani.

A harmadik lépés az úgynevezett sikítás, ami a torokszorost és a szájgaratot dolgoztatja meg: ehhez először egy mély levegővétel szükséges, majd 30 másodpercen keresztül magas hangot kell kiadni úgy, hogy a hangképzés módja valamelyest a gargalizáláshoz hasonlítson.

A teljes edzés körülbelül 5 percet vesz igénybe, mely esténként, elalvás előtt végezve hamar javulást eredményez. Dr. Mike Dilkes elmondása szerint egy-két hét alatt hallhatóan segít a decibelek (horkolás hangereje) csökkentésében, majd a horkolás megszüntetésében is. Sokaknál a problémát az izomtónus elvesztése okozza, ami miatt alvás közben a garatfeszítő izmok ellazulnak - tette hozzá Dilkes.

2. Előzzük meg az orrdugulást!

Az akut vagy krónikus orrdugulás igen gyakori oka a horkolásnak. Szerencsére, viszonylag könnyen megelőzhetjük vagy kezelhetjük ezt a problémát, de ehhez természetesen tudni kell, hogy pontosan miért van bedugulva az orrunk . Az allergia elleni szerek, az orrcseppek, a párásítás vagy az illóolajok egyaránt segíthetnek az orrduguláson.

3. Változtassunk testhelyzetet!

Az egyik legegyszerűbb, egyben leghatásosabb módszer a horkolás ellen az alvási testhelyzet megváltoztatása. Nagyon gyakran akkor horkolunk, ha a hátunkon fekszünk, ilyenkor ugyanis maga a nyelv lehet a légáramlás akadályozója, és a pozíció miatt a légutak be is szűkülnek. Ha elfordulunk, azonnal abba is marad a horkolás. Régi, de jól bevált tanács, hogy egy közepes méretű labdát, pl. teniszlabdát tegyünk a lepedő alá (esetleg varrjuk a hálóruhánkba), ez megakadályozza, hogy kényelmesen feküdjünk a hátunkon. Az is segíthet, ha megemeljük a fejet, például több párnával támasztjuk alá.

4. Énekeljünk!

Meglepően hangzik, de a rendszeres éneklés bizony segíthet a horkoláson: az éneklés megerősíti a nyelv, a lágy szájpadlás, illetve a torok izmait, és ez idővel a horkolás csökkenésével jár együtt. Amennyiben ezek az izmok túlságosan is ellazulnak, nagyobb annak az esélye, hogy akadályozzák a levegő áramlását.

5. Rágózzunk naponta!

Ha az éneklés nem a mi világunk, már azzal is sokat tehetünk, ha naponta több alkalommal „megtornáztatjuk” a nyelvünket, szánkat, vagy ha rágógumizunk.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

A horkolás oka, tünetei, kialakulása és kezelése

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

horkolás

Forrás: EgészségKalauz/semmelweiskft.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához